Jónéhány régészeti lelet és feljegyzés igazolja, hogy ezeket az anyagokat az ősi civilizációkban - India, Kína, Egyiptom - már évezredekkel ezelőtt is használták, kozmetikai és vallási célokra - testápolásra-illatosításra, gyógyításra, járványok tovaterjedésének megállítására vagy akár a halottak bebalzsamozására - egyaránt.

Azt, hogy mintegy 4–5 ezer évvel ezelőtt az illóolajos növényeknek nem csupán a kivonatait használták, hanem a desztillátumát - azaz az illóolaját/illékony anyagokban gazdag részét - is, az bizonyítja, hogy az ősi Indus-völgyi civilizációt feltáró ásatások során a mai Pakisztán területén az i. e. 3000-ből származó terrakotta desztillálókészüléket tártak fel, és ugyanitt parfümök tárolására használt edényeket is találtak. Mindezek fontos bizonyítékai annak, hogy az illóolajos növényekből 5000 évvel ezelőtt már állítottak elő illóolaj jellegű anyagokat, és parfümöt is készítettek.

Emellett az ásatások során fellelt füstölőszer-maradványok, valamint apró tégelyek és üvegcsék, illetve a bennük maradt és a modern analitikai eljárások segítségével kimutatott gyantaszerű anyagok is azt igazolják, hogy az ókori népek használtak különféle illékony anyagokat tartalmazó készítményeket.

Parfümök születése

A XV. században már készítettek levendula-, cédrus-, fahéj-, tömjén-, boróka-, gyanta-, rózsa- és zsályaesszenciákat, majd a következő században további 60-féle esszencia, köztük az ánizs, édeskömény, konyhakömény, bazsalikom, kamilla, borsmenta, szurokfű, kakukkfű, szegfűszeg, gyömbér, narancs, szantálfa, szerecsendió és a bors készítése is ismertté vált Európában.

A XVII. században sokféle illóolajat, esszenciát és parfümöt állítottak elő, a XVIII. századtól pedig már arra is figyelmet kellett fordítani, hogy az illóolajok hamisítását kimutassák. Az illóolajok és illékony alkotórészek első kémiai analízisére a XIX. század elején került sor.

A különféle illatos olajok és gyanták a föníciai kereskedők révén jutottak el Keletről az Arab-félszigetre, majd onnan a mediterrán területeken fekvő ókori görög és római birodalomba, ahol azokat nem csak kozmetikumként, hanem gyógyítási céllal is használták. Minderről Hippokratész, Theophrasztosz és Dioszkoridész munkáiból tudhatunk meg többet.

Az illóolajok használata a középkori Európában először Spanyolországban, azután Dél-Franciaországban vált ismertté, majd fokozatosan elterjedt mindenütt.
A kolostorokban igen magas szintre emelték a gyógy- és illóolajos növények termesztését, és e növények, illetve az illóolajok használatát. Az illóolajos növények megismerését és használatának terjedését az is segítette, hogy elkészültek róluk az első rajzok, majd ennek a történelmi korszaknak a vége felé az első füveskönyvek is megjelentek.

Az utóbbi két évszázadban több száz illóolaj összetétele, élemiszer-ipari, kozmetikai és terápiás alkalmazása vált többé-kevésbé ismertté. Az új illóolajos növények és természetes illatanyagok kutatása – kozmetikai és terápiás alkalmazás céljára – ma is egyaránt fontos cél a kozmetológiában és az aromaterápiában.

dr. Babulka Péter