Mint az köztudott, a friss gyümölcs telis-tele van különböző vitaminokkal, amelyek hathatós védettséget nyújthatnak a betegségek ellen. Ám emellett számos olyan anyag is megtalálható bennük – így például a polifenol is –, amelyek szintén erős pozitív hatással bírnak egészségünkre.
Ezek az úgynevezett növényi másodlagos anyagok, csökkenthetik a gyulladásos betegség kialakulásának kockázatát, jó irányba befolyásolják vérnyomásunkat, s még a daganatos megbetegedések rizikóját is csökkentik.
A szabad polifenolokat vizsgálták
Spanyol kutatók, legutóbbi kísérletük befejeztével arra hívják fel a figyelmet, hogy az eddigi élelmiszer-vizsgálatok során, kizárólag a szabad polifenolokat vették figyelembe, a kötötteket ezzel szemben figyelmen kívül hagyták.
Amennyiben ezeket is bekalkuláljuk a gyümölcsök pozitív „hatóanyagai” közé, kereken ötszörösére nő az előnyös anyagok száma.
A már említett polifenolok olyan másodlagos növényi anyagok, amelyek többek között a gyümölcs színét és ízét is alapvetően meghatározzák. A teljes kiőrlésű gabonát tartalmazó termékekben is felbukkannak, ám a legnagyobb mennyiségben mégis a gyümölcsökben vannak jelen, s ami a legfontosabb: közvetlenül a héj alatt találhatók.
Érdemes nem meghámozni
Ha tehát nem csak finomat, hanem a lehető legegészségesebbet akarjuk enni, elfelejtjük a gyümölcs meghámozását.
Emellett az sem elhanyagolandó, hogy amennyiben lehetőségünk van választani, a szabad földi termést vegyük a melegházban termelttel szemben, hiszen előbbi polifenol-tartalma jóval nagyobb a „mesterségesen felpumpáltakénál”.
Az egészségünkre rendkívül kedvezően ható másodlagos anyagok a káposztában, a bogyós gyümölcsökben, a dióban és a szőlőben található meg a legnagyobb mennyiségben.