Nagy szükségünk van arra, hogy legyenek vágyaink – ne nyomjuk el őket! Különben reménytelenségbe, unalomba, sőt kilátástalanságba fulladhat az életünk – mondják a pszichológusok. Igaz, sokszor nehéz szavakba önteni mindazt, amire vágyakozunk, mert rendszerint érzelmekből, vagy a tudatalattinkból táplálkozik. Amellett könnyebb sajnálni magunkat, mint kifejezésre juttatni vágyainkat, és tenni értük... Pedig a szakemberek szerint a legtöbb esetben, még apátia, vagy tartósan komor hangulat esetén sincs szükség különösebb gyógymódra ahhoz, hogy rátaláljunk vágyaink beteljesítésének ízére. És ha már „belekóstoltunk”, erőfeszítéseket is fogunk tenni a megvalósításért. Hiszen mindnyájan tele vagyunk vágyakkal – elég csak egy keveset dolgozni rajta, hogy kifejezésre jussanak, és beteljesüljenek. De mit is tehetünk ennek érdekében? A pszichológusok alábbi jó tanácsai segítségünkre lehetnek azon képességünk kifejlesztésében, hogy könnyebben-nehezebben megvalósítható vágyainkat sikerre vigyük.
Ha egyes álmainkat nem sikerül valóra váltanunk, azt nem szabad kibúvóként használni a tétlenségre, hanem inkább törekedjünk reális lehetőségekre. Minél több sikerélményben van részünk, mert reálisan gondolkodtunk, és rátaláltunk valós értékekre, annál boldogabbak leszünk. Teljesíthető vágyainkból építkezhetünk, táplálhatjuk lelkesedésünket, ihletettségünket, sokszor felbuzdulásunkat. Aztán már csak az marad hátra, hogy ne dobjuk félre túl gyorsan az ebből fakadó elégedettségünket, hanem kellő ideig élvezzük a boldogság új forrásait. A hálaérzés alapvető fontosságú eleme a tartós elégedettségnek.
Gyakran válik szokásunkká, hogy nem gondolkodunk konkrétumokban, csak „általában véve” szeretnénk - mondjuk - más munkát, több szabadidőt, könnyebb életvitelt. A pszichológusok rendelőjében sokszor elhangzik: „Azon tűnődöm, hogy nem jól szervezem az életemet.” A tűnődés szintje természetesen nem elég, amikor nem tudunk egyetlen példát sem felhozni arra, hogyan változtatnánk. Konkrét erőfeszítéseket kell tennünk ahhoz, hogy felszínre kerüljenek életünk jobbítását célzó vágyaink forrásai - csak így meríthetünk belőlük.
Egyes vágyaink visszatükrözik, milyen értékek fontosak a számunkra, melyek orientálhatják életünket. Ezekre azonban nem mindig könnyű rátalálnunk. Segítségképpen feltehetjük magunknak az olyan típusú kérdéseket, mint: Milyen teljesítményünkre vagyunk a legbüszkébbek, és azok nyomán mi az a többlet, amit szeretnénk elérni? Minek látnánk még értelmét, ami nagy változást hozhat jelenlegi helyzetünkben? Ha ilyen jellegű törekvéseink tisztázódnak, az életet lehelhet lanyhuló vágyainkba, egyfajta erőt adhat a cselekvéshez, és ösztönzést jelenthet ahhoz, hogy más irányvonalat kövessünk.
Boldoggá tehet minket, ha elégedettséget érzünk egy-egy vágyunk teljesülése, így az annak alapjául szolgáló sikeres, örömteli esemény nyomán, és ezáltal úgy érezzük, több értelmet tudtunk adni életünknek. Nem helyes azonban túl nagy terveket szövögetni, amelyek csak bezárkózáshoz, és az esetleges reménytelenségükből fakadó passzivitáshoz, rosszkedvhez vezetnek. Sokkal jobban tesszük, ha listát készítünk többé-kevésbé reális vágyainkról, és számba vesszük azok megvalósítási esélyeit.
Az inspirációnak nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk. Hiszen lehetővé teszi, hogy vágyaink összhangba kerüljenek személyes értékrendünkkel és az azoknak megfelelő törekvésekkel. Mindaz, amiért például lelkesedünk, mindenképp inspirációt ad terveink megvalósításához. Továbbá az is, ha hagyunk időt a nyugodt körülmények közt való gondolkodásra mindarról, amit szeretnénk. A lényeg, hogy kedvvel, nekibuzdulással tervezzünk a jelenben, ami azután ösztönöz jövőbeli vágyaink valóra váltásához.
Szerencsére nem csak komoly dolgok után vágyakozunk. Szenteljünk nagyobb figyelmet a kevésbé jelentőseknek, és merjük örömmel megélni őket. Gyakran a gyerekek hamar „felnőttesek” akarnak lenni, és haszontalannak érzik korábbi, apró vágyaikat, melyek végül teljesültek. Elhallgatják, amit ma szeretnének, mert csak a múlt szeszélyei következményének tekintik. Azután felnőttkorban is hajlamosak vagyunk rá, hogy „szégyelljük”, milyen kicsinység után is vágyakoztunk. Pedig merjünk apró örömökre koncentrálni! Tekintsük az élet jutalmának a kisebb beteljesülést is, és kárpótoljuk magunkat egy esetleges kudarcért.
Mindnyájunkban megszólal időnként egy belső hang, melyet vágyaink kifejeződésének vélünk, de a leggyakrabban elhallgattatjuk... A megszokott módon élünk, pedig a belső hangnak erősebbnek, nagyobb hatásúnak kellene lennie, mint a lemondásnak, a reménytelenségnek, a minden újtól való elzárkózásnak. Hiszen ez a lelki ösztönzés megbillentheti bennünk gondolkodásmódunk addigi egyensúlyát, és tele lehet tanulságokkal arra vonatkozóan, hogy amire vágyunk, nem is elérhetetlen. Ne nyomjuk el magunkban, amire „belülről” késztetést érzünk!
„Soha nincs szerencsém”, „semmi jó nem történik velem”, „a vágyaim elérhetetlenek” és hasonló gondolatainkat fordítsuk az ellenkezőjére: „rendkívüli dolgok történnek velem”, „most biztosan szerencsés leszek”, „nagyszerű dolgokra vágyakozom”... A téves vélekedések önmagunkról, és főleg az események előre „megjósolt” kedvezőtlen kimenetelei egyoldalúan, fekete-fehérben láttatják a világot. Amellett mély pesszimizmust tükröznek. Pedig fel kell fedeznünk, hogy a világ tarka, változatos, minden megtörténhet benne! Ettől a ténytől válhatunk optimistává, de természetesen akkor, ha tudatosan változtatunk addigi szemléletmódunkon.
Természetes hajlamunk van rá, hogy felhalmozzuk halogatott intéznivalóinkat. Első helyre tesszük azokat a nehéz, kellemetlen, sokszor unalmas tennivalókat, melyek egy részét talán soha nem fogjuk elvégezni. És csak utána következhetnek, amelyekhez nagy kedvünk van – de idő hiányában sokszor lemondunk róluk. Egy múzeumlátogatás, egy jó film megtekintése, vagy akár csak egy kellemes séta – vágynánk rá, mégis elmarad. Le kell hát rövidítenünk a szerintünk „csak ránk váró” feladatok listáját, és főleg ne azt halogassuk, amire vágyunk!