Amiből tanulhatunk

Ki milyen módszert használ a nemleges válasz kimondására?

• Anna, 29 éves tisztviselő:

„A munkahelyen könnyebb az elutasítás, mert vannak munkaköri kötelezettségek, és ha azokon kívül esik egy kérés, meg tudom magyarázni, miért mondok nemet. Otthon, vagy a tágabb családi, baráti körben sokkal nehezebb, mert az érzelmi szálak és az észérveim összemosódnak. Ezért igyekszem alkalmazkodni a körülményekhez, és személyekhez illő megoldást választani.”

• Cecília, 33 éves marketinges:

„Mindig tudom, mit akarok, így amikor nemet mondok, az biztosan úgy is lesz, nem adok alkalmat vitára – ez része a szókimondásomnak. Ugyanakkor ügyelek rá, és képes is vagyok ilyenkor úgy beszélni, hogy ne sértsek meg senkit. Alaposan, meggyőző érvekkel alátámasztva megmagyarázom elutasításom okát. És gyakran ösztönzöm a környezetemben lévő személyeket is arra, hogy tanuljanak meg nemet mondani, esetleg tőlem...”

• Katalin, 40 éves tanárnő:

„Jobban szeretnék igent mondani, de sajnos nem tehetem – elutasításomat általában ezzel a mondattal vezetem be. Ez lehetővé teszi, hogy ne „robbanjon ki” belőlem az azonnali nemleges válasz, vagy a vele járó az indulat, így a másik fél is nagyobb megértést tanúsít. Hiszen rendszerint úgy gondolja, hogy az akarat megvan bennem, de türelmes magyarázatom alapján elfogadja, hogy nem áll módomban kérését teljesíteni”.

A szakember tanácsai a döntéshozatalhoz

Nemet mondani olyan kockázatokkal jár, mint hogy elfordulnak tőlünk, negatívan ítélkeznek fölöttünk, konfliktusba kerülünk a tőlünk szívességet, vagy a mi kötelezettségeink körén kívül eső feladatok teljesítését kérő személlyel. A legtöbbször nem is szakítunk rá időt, hogy átgondoljuk, valójában nekünk mi lenne az előnyös – inkább beleegyezünk mindenbe. Emiatt gyakran összeütközésbe kerülünk saját érdekeinkkel, kívánalmainkkal, és nem ritka, hogy értékrendünkkel is. Pszichológiai szempontból ajánlott, hogy ennek elkerülésére 4 hasznos kérdést tegyünk fel magunknak, amikor kéréssel fordulnak hozzánk. Ezek a következők lehetnek:

1. Én vagyok-e az illetékes minderre?
2. Van-e kedvem, vagy szándékom megtenni?
3. Tudok-e rendelkezésre állni?
4. Amit kérnek tőlem, összhangban van-e az értékrendemmel?

Ha pozitívan válaszolunk valamennyi kérdésre, mondjunk igent. Máskülönben jussunk kompromisszumra a másik féllel, vagy egyszerűen mondjunk nemet. Ezenfelül érzékeltethetjük azt is, hogy jogunk van időt kérni a válaszadásra.