Állunk a Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó határában. A lakóházak között hézagos betonkerítés. Előtte síremlék, mögötte egy azbesztcementgyár romjai.

„Bentről fotózzál bazmeg, megfertőzték az egész falut!” – fékez mellettünk egy zöld kisteherautó sofőrje. Ilyen felszólításnak nem lehet nem engedelmeskedni. A tíz éve bezárt gyár helyén ma csak törmelék, a vas már eltűnt a területről. Azbeszt még van, szeles időben beteríti a környéket a szennyező por.

 Azbeszt: szálas szerkezetű szilikát ásvány, elsősorban tűz-, hő- és zajvédelemre használták, illetve az azbesztcement palatetőket épületek fedésére. Ezen túl szigetelésre, tömítésre alkalmazták illetve azbesztből készült a járművek fékbetéte, kuplungtárcsája. Az azbesztnek több fajtája van, az egészségre legártalmasabb a kékazbeszt.   Mezotelióma:  A mellhártya és a hashártya az azbeszttel összefüggésbe hozott daganatos megbetegedése, amely légszomjat, mellkasi fájdalmat okoz. Nem gyógyítható, a diagnózis követően 12-18 hónappal a beteg halálához vezet... 

Válóczi József édesanyja 2008-ban halt meg, mellhártyadaganata volt. Lőrinciben élt és dolgozott, a cementgyárban. József 39 éves lesz, legutóbb CNC-gépkezelőként alkalmazták a környékben. Tavaly ősszel kezdett fulladni. Először asztmára gondolt. Amikor már a harmadik emeletre is csak második nekifutásból tudott felmenni, orvoshoz ment. Onnan a tüdőgondozóba, ahol a röntgenen kiderült, hogy folyadék van a tüdejében. Mire a Kékgolyó utcába ért, az Országos Onkológiai Intézetbe, addigra Józsefnek már a szövettan eredményére sem volt szüksége. Tudta orvos nélkül is, hogy ugyanaz a baja, amibe az anyja belehalt.

„A mezoteliómában egy év alatt meg szoktak halni. Én megfogadtam, hogy túlélem.”

Egy 14, egy 17 és egy 18 éves gyerek apjaként nem is mondhat mást. Tavaly november óta van táppénzen, vett csirkéket, egy kecskét, hogy elfoglalja magát. És kipofozta a Zastaváját (legutóbb még Balatonalmádiba is elvitte a családot a Zastava-találkozóra), hogy ne busszal kelljen eljárnia Lőrinciből Mátraházára, ahol a kezeléseket kapja. A kemoterápián túl van, a leletei jók, de az orvosok nem biztatják: daganata ugyanis nem operálható.

József sosem dolgozott a lőrinci cementgyárban, bár mindig a környékén élt. Kártérítésre akkor gondolt először, amikor osztálytársával futott össze Mátraházán. Mindketten negyven alattiak, mindketten rákosak és kezelésre jöttek. Az egyik orvos testvére ügyvéd, így vállalta, hogy összefogja azok ügyét, akik Lőrinciben és környékén mezoteliómás betegek.

A 25-30 éves lappangási idő miatt félti a családját Paziczki Lászlóné, Kati is. A fiatalos, 55 éves nő Lőrincitől két kilométerre, Petőfibányán él, fia és unokája ugyanakkor ezer méterre sem laknak az egykori cementgyár romjaitól. Katinak tavaly nyáron kezdett elviselhetetlenül fájni a háta és a mellkasa. Augusztus utolsó napjára kapott időpontot tüdőszűrésre, onnan már nem engedték haza. Másfél liter vizet szívtak le a tüdejéből.

„A szövettani eredményemet el sem akartam hinni. Azt sem tudtam, mennyire komoly ez a mezotelióma. Azóta utánanéztem” – törölgeti a szemét.

Ő is kapott időpontot Mátraházára, ahol a professzor a vizsgálat előtt megkérdezte, honnan jött. Kati válaszolt, az orvos pedig csak legyintett: „A Selypi-medence? Akkor mezotelióma”. Nem Kati volt az első a környékről. A sorra születő tragikus diagnózisokra a lőrinci háziorvos is felfigyelt, a betegek között pedig kezdett terjedni a hír, hogy néhányan beperelték az államot. Kati is csatlakozott; mint mondja, nem maga miatt, hanem elsősorban a gyerekei, unokái jövőjéért.

*„Kezdek idegileg kikészülni. Nem is a betegség miatt, hanem azért, mert ott van az a rengeteg törmelék a fiamék közelében”. *

Kati végső kétségbeesésében Orbán Viktornak is levelet írt, most a válaszra vár.

Végül nyolcan álltak össze egy perre. Ügyvédi tanácsra, kezdetben húszmillió forintot szerettek volna fejenként az államtól, peren kívül. Aztán a húsz már felment ötvenre, másnál százmillióra, mivel az állam szóba sem állt velük, illetve annyi már kiderült – egy nappal az első tárgyalás előtt – hogy nem a keresetben megjelölt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az illetékes, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Lapunk megkereste az ügyben a vagyonkezelőt, ahol azt közölték, „a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyelőre nem tud az ügyről érdemben nyilatkozni, tekintettel arra, hogy a bírósági eljárás folyamatban van és a nyilatkozatok befolyásolhatják annak kimenetelét”.

Igyártó Gyöngyi, a panaszosok ügyvédje a kártérítések összegét nem tartja túlzónak, „Amerikában ennél sokkal nagyobb pénzekről szólnak ezek az ügyek”, ugyanakkor a megemelt összeggel változott a bírósági hatáskör is, így a per a Fővárosi Törvényszékre került. Az áthelyezés újabb késlekedéssel jár, pedig az ügyvéd soron kívüli eljárást kért. A jogász úgy számol, októberben elkezdődhet végre a tárgyalás.

Szerinte legalább harmincan jelezték, részesei lennének a felperesi körnek, ám a jog nem minden betegnek ad erre lehetőséget. Az azbesztszennyezés, mint bűncselekmény öt év alatt elévül, igaz, annak még van esélye, aki bizonyítani tudja, hogy az elmúlt egy évben jutott tudomására olyan érdemi információ, amely a kártérítésre jogosultak közé sorolja. A mellhártyadaganat diagnózisa ilyen információ, igaz, az egy évnél régebben diagnosztizáltak többsége már nem él.

Lőrinciben nem találtunk embert, aki ne szidta volna a gyár mindenkori tulajdonosait, akik évtizedekkel előtt odatelepítették, működtették, a privatizáció során adták-vették, majd lerombolták és minden szennyező anyagával együtt otthagyták. Többen azt mesélték, hogy egy időben a gyár az azbesztfelesleget szétosztotta a környéken élők között, hogy azzal szigeteljék házaikat.

Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere is a cementgyár rendszerváltás utáni tulajdonosaira haragszik elsősorban. A vevők ugyanis sok mindent megígértek, de a környezetszennyezést nem állították le. A polgármester azt mondja, 2006 óta próbál a település megoldást találni a magára hagyott – és azóta lerombolt – gyár ügyére. Még büntetőfeljelentést is tettek, de a 80 tonna, azbeszthulladékkal teli romhalmaz jelenleg is a házak között van.

„A kiporzások miatt az azbeszt benne van a levegőben. Emberiesség ellen elkövetett bűntett, ami itt zajlik.”

Biztató híre is van azonban a polgármesternek. Úgy tudja, hogy a Selypi-medence baja már a kormány előtt van, a legfelsőbb szintről pedig segítséget ígérnek: pénzt és állami romeltakarítást. Víg Zoltán – akinek unokája száz méterre jár óvodába a cementgyártól – abban bízik, hogy az állam átvállalja a betegek egészségügyi ellátásához kapcsolódó költségeket.

A sportkör (az egykori remek Selypi Kinizsi pályája, jelenleg a Heves megyei II. osztályában szerénykedő Lőrinci VSC otthona) előtt egy férfi állít meg. Hallja, hogy az azbesztszennyezésről érdeklődünk. Szerinte az azbeszt csak az egyik gondja a környéknek. Lőrinci túlvégén van ugyanis a Mátravidéki Erőmű pernyehányója.