A betegségről szóló legrégibb lelet egy babiloni táblán maradt fenn, amely időszámításunk előtt 2000 körül keletkezett. Hippokratész ókori görög orvos forradalmi újítása volt, hogy rámutatott arra, az epilepszia nem szent (ismeretlen eredetű), hanem az agy megbetegedése.
Az epilepszia gyűjtőfogalom, amely magába foglal minden olyan kórállapotot, mely ismétlődő rohamokban jelentkezik, s melyet az agyi idegsejtek izgalmi tevékenysége okoz. Diagnózisát általában akkor mondjuk ki, ha ismétlődő epilepsziás rohamok vannak jelen. Az epilepsziának nincsen köze az elmebetegségekhez: az öröklött hajlam mellett különböző balesetekből adódó fejsérülések, fertőző betegségek utáni állapot következtében, valamint születés előtti és alatti károsodások miatt jöhet létre a váratlan eszméletvesztés. A rohamok nagyon különböző formákban jelentkezhetnek, attól függően, hogy az agy milyen területén alakulnak ki, milyen agyi működést érintenek.
Az epilepsziás működészavart leginkább EEG-vel lehet vizsgálni, a hátterében keresendő agyi szerkezeti eltérést pedig agy mágneses rezonancia (MRI) vizsgálatával lehet felismerni. A betegség kezelhető, gyógyszeres terápiában karbantartható, a betegek kétharmadát rohammentessé lehet tenni, azonban a kórkép állandó gyógyszerelést és orvosi gondozást igényel. Vannak olyan érintettek, akiknél szóba jöhet a műtéti beavatkozás is (a halántéklebeny, illetve a gyermekkori súlyos epilepsziák egy részében is), de a felügyelet mellett elsajátított rohamkerülő és rohamgátló technikák is nagyban hozzájárulnak az életszínvonal javulásához.
Mit tegyek, ha valakinek rohama van a környezetemben?
Az ún. epilepsziás nagyroham ijesztő és riadalmat kelthet a vele járó eszméletvesztés, elesés, rángások miatt. Az ilyen típusú görcsrohamok azonban legtöbbször csak néhány percesek, majd mély, horkoló légzést észlelünk, illetve az érintettek elalszanak. Minden rohamnál - ha csak nem ismert epilepsziás betegről van szó - hívjunk orvost vagy mentőt! Az ismert, kezelésben részesülő epilepsziás esetében csak akkor indokolt ez, ha sérülés történt, vagy megismétlődik a rosszullét.
Nagyroham: Amit ilyenkor tehetünk, az az, hogy megóvjuk őket a sérüléstől, illetve attól, hogy idegen test jusson a légutakba. Az érintettet fektessük a földre, feje alá puha anyagot tegyünk, fordítsuk az oldalára, és ne fogjuk le rángó végtagjait, ne tegyünk semmit (fakanalat vagy más tárgyat) a szájába, mert a nyelv elharapását nem tudjuk megakadályozni, ellenben újabb - felesleges - sérüléseket okozhatunk! Ha a görcs elmúlt, a stabil oldalfekvés a legjobb pozíció számára.
Kisebb rohamok: Ez esetben sokszor nehéz a környezetnek felismerni a gyakran öntudatlan vagy félig öntudatlan viselkedést, amit automatikus mozgások, cselekvések jelezhetnek. Beszéljünk nyugodt hangon, és ha a helyzet engedi, ne fogjuk meg, inkább csak kísérjük a zavart beteget. Ha nincs veszélye, hagyjuk az érintettet, hadd folytassa tevékenységét, ha nem veszélyes rá. Ez az állapot sokszor észrevétlenül szűnik meg: ha kérdezgetjük, megnyugtatóan viselkedünk, nem fogunk mellé.