Segítségükkel kipihentebbek lehetünk, hosszú távon pedig az idegrendszeri elváltozások, szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenthetjük.
Melatonin: az alvásért is
A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős – magyarázzaprof. dr. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Termelődése a sötétedés beköszöntével fokozódik, fény hatására pedig csökken. Ha a szervezet sok fényt kap – tehát élettani körülmények között „nappal" van - a melatonin termelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint „sötétben", azaz éjszaka. Bizonyos betegségek, vagy a korral járó változások hatására a szervezetben a melatonin termelődése csökken, így gyakran alvásproblémák jelentkeznek. Ilyen esetekben kedvező hatást érhetünk el a melatonin tartalmú táplálékkiegészítők szedésével is, de a legújabb felfedezések nyomán, természetes forrásból is pótolható a hiányzó hormon.
Gyümölcsök és hormonok
Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és való igaz, hogy táplálkozásunkkal jelentősen befolyásoljuk szervezetünk állapotát. Bizonyos ételek fogyasztása a hormonrendszer működésére is hatással van. Ennek legismertebb példája kétség kívül a szénhidrátok, inzulin termelésre gyakorolt hatása. Thaiföldi kutatók hasonló kölcsönhatást véltek felfedezni bizonyos déligyümölcsök fogyasztása és a melatonin szint emelkedése közt. A vizsgálatok során kimutatták, hogy az ananász, banán és narancs jelentősen megemelte a résztvevők szervezetében a melatonin szintet, mely a gyümölcsök fogyasztását követő 120. perc környékén volt a legmagasabb.
Fiatalság-elixír
A melatonint szokás fiatalság-hormonként is emlegetni, s kedvező hatásait számos korábbi kutatás is igazolta. A fiatalság fenntartását a nyugodt és elegendő mennyiségű alvás biztosításán túl a melatonin egyéb következő, pozitív hatásai is segítik:
– antioxidáns hatásánál fogva véd a szabadgyökök sejtkárosító hatása ellen;
- javítja a szív- és keringési rendszer működését;
– tüneti szerként képes az Alzheimer-kór lefolyásának lassítására;
– egyes rosszindulatú daganatos betegségek kezelését segíti;
- erősíti a szervezet immun-védekezését;
- megkönnyíti az időzónák átlépését, illetve a több műszakos munkavégzésből adódó zavarokat.