A cikk címéből talán arra gondolhat az olvasó, miszerint arról fogok írni, hogy az  elhízás súlyos következményekkel járhat, akár szív és érrendszeri megbetegedéssel, vagy más szervi problémákkal. Sőt, az is kihallatszik a címből, hogy mindez halálhoz vezethet. Ezt a kérdést nem leértékelve, jelen írásomban a táplálkozási zavar pszichés hátterét emelném ki, amely képes valóban olyan mértékű szorongást generálni a betegben, hogy azt éli meg: bele fog halni, ha pár dekát felszed. Nem túlzás, pár deka... Jól illusztrálja mindez a testképzavar fogalmát.

„gusztustalan a testem, hagyjatok békén…”

Az evészavarokat az elhízástól való fóbiás jellegű félelem, test észlelésének a zavara, az evési magatartás rendellenességei jellemzi. A betegség abban nyilvánul meg, hogy az ember nem tudja megítélni reálisan testsúlyát, alakját aránytalannak látja, valamint tagadják, hogy ők soványak lennének. Nincsen ésszerűség, racionalitás, azaz hiába mondja egy rokon vagy egy barát, hogy az illető nem kövér, sőt csontsovány, ignorálja mindezeket, saját hamis észlelése a mérvadó. Gyakran a hozzátartozó egy idő után elveszíti türelmét és ingerült lesz, kiabál, észhez akarja téríteni azt, akit szeret. Mindez érzelmi alapú reakció, hozzáteszem gyorsan, hogy megértem, átérzem az esetleges problémát, azonban érdemes hangsúlyozni, hogy nem vezet eredményre. Nem az a kulcsmomentum, hogy valaki sokat eszik vagy éppen semmit, hanem az, hogy a háttérben lelki eredetű probléma áll. Tehát az evészavar már egy következménye valaminek, amit szakember nélkül, pszichoterápia nélkül nem lehet megoldani. Az esetek nagy részében hiányzik a betegségbelátás, vagyis az illető nincs tudatában, másképpen fogalmazva nem akar tudatában lenni annak, hogy az evéssel valamit kompenzál. Egyszerűen tagadják a betegséget, ingerülten reagálnak mindenre és mindenkire, aki őket szabályozni akarja. A szabályozást természetesen csak ők élik meg, hiszen félreértelmezik a külvilág odafordulását, segítségíteni akarását.

Gyenge lábakon álló önértékelés

Rengeteg ember küzd kisebbségi érzéssel, kisebbségi komplexussal, mely teljes mértékben befolyásolja az egyén életét és konfliktusokat gerjeszt a saját környezetében. Ennek a kialakulása több dolognak is betudható: pszichikai fejlődés nem megfelelő menete, nevelési hibák, alacsony társadalmi státusz, a társadalomtól eltérő fizika tulajdonságok, az ideális-irreális ego (én) és valóság közötti ellentmondás, valamint stresszhelyzetek. Az én (ego) központ ekkor kisebbségi komplexust fejleszt az egyénben, ami irreális énképet vetít a tudatba és további kudarcot, sőt pszichoszomatikus betegséget is okozhat. Sőt megalapozhatja a fent említett evés és testképzavart is.

Az egyén akaratlanul negatív jellemvonásokat kezd táplálni önmagában, mivel a legfontosabb szerepet a külsőségek fogják elfoglalni és a folyamatos elégedetlenség önmagával szemben egyre több pszichológiai problémát von maga után. A kisebbségi komplexusban szenvedő emberek előbb vagy utóbb teljes magányba burkolóznak, mivel úgy vélik, hogy minden egyes a környezete által tett megnyilvánulás támadás is egyben, amivel ugyancsak támadással reagál vissza. Egy óriási védő falat húz maga köré, ami ellehetetleníti a segítségnyújtást. Teljesen bezárkózik, magába fordul és minden személyt ellenségnek tekint.

Nem minden patológia

A testsúly csökkenés ugyanolyan probléma, mint a testsúlygyarapodás, a tévhittel ellentétben nem csak az a beteg, aki sokat eszik. De azt se gondoljuk, hogy minden fogyás, fogyókúra, vagy kisebb súlyfölösleg betegség lenne. Pszichológusként hangsúlyozom, hogy része lehet az egészséges életmódnak az, ha valaki tavasszal elkezd fogyókúrázni. Ennek is lehet egy pszichés háttere, hogy miért pont most, mi a célja, azonban egészséges határon belül mindez nem probléma. Azt meghatározni, hogy mi az egészséges határ, nem könnyű, mégis adok pár szempontot.

Normálisnak tekinthető egy fogyókúra, ha nem az teszi ki a gondolataink nagy részét, azaz nem befolyásolja negatívan se munkánkat, se magánéletünket, se a társas kapcsolatainkat. Rengeteg fogyókúrás javaslat, könyv létezik, mégis érdemes egy mellett letenni a voksot, és azt tudatosan, következetesen végigcsinálni. Ha kitűzünk egy célt, az motiváló erővel tud hatni, azonban senki ne gondolja, hogy nem lesznek nehéz pillanatok, napok. Célszerű reális célt kitűzni, hiszen irreális elvárások következménye a kudarc. A kudarc következménye meg a negatív visszacsatolás.

Megfordítva, ha valaki azt veszi észre, hogy hízott, nem feltétlenül baj, még akkor sem, ha ezzel kissé túlsúlyossá válik. Amennyiben testképe reális, akkor képes mozgással, életmódváltással alakítani testén. Ebben az esetben sem feltételezek pszichés hátteret, mélyebb, tudattalan konfliktust.