Aztán amikor 2012-ben már a negyedik tüszős mandulagyulladásomon voltam túl és egy hónapon belül két antibiotikum kúrát le kellett nyomnom, elhatároztam, hogy utánanézek a műtétnek. Elmentem három gégészhez, mindenki ajánlotta a műtétet, sőt csodálkoztak is, hogy gyerekkorban miért nem lett kiszedve. Végül elmentem egy ajánlott dokihoz magánrendelésre, aki egy konzultáció után adott időpontot és elmondott minden fontos tudnivalót.
2012 december közepe, egy héttel költözés után és egy héttel Karácsony előtt. Ideges voltam a műtét előtt, de tudtam, hogy minden problémám meg fog szűnni és ennél már csak jobb lehet. Beleestem abba a hibába, hogy mindent, ami az interneten található, elolvastam. A nagy része rémhír volt és olyan sarkított történetek ami szerintem ezerből csak egy emberrel történik meg, és ugye pont ők osztják a tapasztalataikat. Így indultam neki a műtétnek, tele rettegéssel. Előre leszögeztem, hogy vagy altatnak, vagy ne is legyen műtét, ébren nem viselném el.
Aznap reggel korán kellett bemennem, papírokat kitölteni, találkozni az altató orvossal, majd átöltözni kórházi pizsibe. Kaptam egy altatót, aminek bevétele után már feküdnöm kellett, de nem éreztem különösebb hatását. Aztán kettő körül jött a zöld ruhás ember a kocsijával, hogy ő most betol engem a műtétre. Szerettem volna saját lábon menni, de azt nem hagyták. A műtőben már mindenki készülődött, majd megkaptam az altatót és négy-öt másodperc múlva már aludtam is. Két és fél órával később ébredtem fel, egyelőre nem éreztem semmit, se kábaságot, se semmi extrát. Aztán jött egy nővérke, aki mondta, hogy minden rendben volt, itt van egy fájdalomcsillapító, mert hamarosan kelleni fog, enni pedig pár óra múlva lehet. Voltak látogatóim később, szóval hamar este lett. Kaptam borogatást a nyakamra és bekötöttek infúziót is, mert kálcium hiányom volt. Az éjszakám nagyon rosszul telt, nem is azért, mert fájt volna a torkom, hanem mert mindenki jött-ment, bömböltették a tévét, és a nővérek traccspartiztak.
Már másnap hazaengedtek de egy héttel később vissza kellett mennem kontrollra.
Most jön az a rész, amit minden műtét előtt állónak nagyon ajánlok a figyelmébe!
Ne olvassatok előtte az interneten semmit, a doktor úgyis elmondja, hogy mit lehet és mit nem!
Nekem a gyógyuláshoz a legfontosabb az ivás volt. Megittam napi négy liter folyadékot, ezáltal megakadályozva, hogy kiszáradjon a seb és idő előtt leváljon, ezzel vérzést okozva. Vizet és gyümölcsteát ittam váltva. Éjszakánként is felébredtem nagyjából két óránként inni. A párnám nem vízszintben volt, hanem egy kicsit felállítva, így kevésbé fájt.
A fájdalomcsillapítás is nagyon fontos. Nekem a vízben oldható Cataflam-ot írta fel a doki, amiből 3-4 szem a napi maximum ehető. Vettünk még gyógyszertárban Voltarent, mert arra mondták, hogy Cataflam erősségű. Szóval ezeket két óránként szedtem, de mindig küzdöttem azért, hogy több idő teljen el mint két óra, mert a gyomrom nem bírja a gyógyszereket. Első 1-2 napban tejbe vagy tejeskávéba áztatott kekszet vagy kenyeret ettem, másnap már krumplipürét is adtak. Megkaptam, hogy fontos enni, egyre keményebbeket is, mert az kotorja le a lepedéket a sebről és tisztítja. Nagyon morzsás és fűszeres ételeket tilos enni, én még a húslevest is túl fűszeresnek éreztem. Minden tévhit ellenére a prézlis ételek tilosak! Lehet, hogy valahol olvassátok, hogy szabad, de NEM! Ezeket mind orvos mondta és nekem be is vált!

A műtét utáni napokban a legfontosabb a borogatás, inni inni és inni sokat és a fájdalomcsillapítás. Két hétig ágyban voltam, az orvosom is mondta, hogy egy hétig ki se kelljek az ágyból. Ahhoz képest, nekünk közbejött a Karácsony és muszáj voltam takarítani, főzni és rendet tartani, de mindezt ésszel. Ha éreztem, hogy fáradok, rögtön visszafeküdtem és sosem erőltettem magam.
Egy hét után kezdett mérséklődni a fájdalom, kezdtem visszavenni a gyógyszerek mennyiségéből, de még így is kellett őket szednem. Már nagyon türelmetlen voltam a végére, de igaz, hogy a két hetet otthon ki kell várni. Műtét után egy-két hónapig sportolni sem szabad.
Azóta eltelt több mint nyolc hónap és nem voltam beteg. Az egy hetes kontrollon a doki megdicsért, gyönyörűen gyógyultam és csak így tovább. Nekem mindenképp megérte megműttetni, sokkal fájdalmasabb volt, a sok gyulladás mint maga ez a két hét, azóta minden szuper és boldog vagyok, hogy megcsináltattam.
Az egész alapja az, hogy úgy kell hozzáállni, hogy ez kell és jobb lesz. Mindig azzal biztattam magam, hogy minden egyes nappal gyógyultabb vagyok és minden nappal közelebb vagyok a felépüléshez. Ha fejben el tudod dönteni, hogy ez kell és 1000%-ig betartod amit az orvosod mond, akkor nem lesz baj és örülni fogsz, hogy megcsináltattad.