Sínek mentén

Valószínűleg valahol itt ér véget az egyedüllét és kezdődik a magány. Amikor már nincs mit mondani, nincs mit adni a másiknak. Ha a párunk már nem tart minket fontosnak, ha az életünk csak fut egymás mellett, mint a vasúti sínek, amelyek soha nem érhetnek össze.

A napi rutin, a mindennapi gondok megoldása, az élet megszervezése gyakran felemészti az egykor vidám, boldog, egymás felé forduló, egymás dolgai iránt érdeklődő emberek kapcsolatát. Elfogynak a közös programok, az egymásra szánt idő. Talán ezzel tovatűnnek egykori vágyaink is, az egyéni és a közös jövőkép már csak valami ködös emlék. A legrosszabb, hogy nem születnek helyette újak. Nem merünk, nem akarunk változtatni: nem vagyunk képesek lezárni a kapcsolatot, de változtatni sem akarunk, merünk rajta. Hiszen jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság.

De miért is biztos egy rossz kapcsolat?

Talán mert megvan annak az illúziója, hogy valakinek fontosak vagyunk. De ez valójában csak önámítás, vagy talán a másik sem mer lépni, mert azt gondolja, nekünk így a jó.

Amikor a biztos inkább nem biztos

Pedig nem jó ez így nekünk sem. Mert szépen lassan testünket, lelkünket felemészti a „biztos bizonytalanság” érzése. Hiába vagyok valaki mellett, ha ő nem kíváncsi rám, valójában csak kihasznál. Ettől aztán szépen lassan elbizonytalanodom magamban, a terveimben, a képességeimben. És ez a bizonytalanság rányomja a bélyegét mindenre: munkára, emberi kapcsolatokra, ha gyerek van, akkor az ő életére is. Ilyenkor leszünk bizalmatlanok embertársainkkal, nehezen, vagy már egyáltalán nem teremtünk új kapcsolatokat.

A legjobb védekezés…

… jelen esetben az önvédelem. Jobban szorongunk, bizalmatlanabbak vagyunk másokkal szemben, sőt, magunkat sem tartjuk annyira értékesnek, hogy mások megbízzanak bennünk. Kevesebb társasági élet, kevesebb emberi kapcsolat, vagyis kevesebb csalódás…?

Kihűlt a vágy…

Így sajnos kihűlt az ágy is. Egy kapcsolatban az egymástól való eltávolodás egyenes következménye, hogy a párok szexuálisan is eltávolodnak egymástól.

Akkor itt a vége?

Megesik, hogy valóban a különválás a legjobb megoldás. Ám a legtöbb esetben érdemes egy (vagy több) próbát tenni, az együtt töltött szép éveket nem szabadna sutba dobni. Egy nagy beszélgetés után meg kell próbálni újra érdeklődni a másik dolgai, élete iránt, közös programot szervezni. Lehet, ez az első időszakban naponta „csupán” egy félórás beszélgetés, de valahol el-, vagyis újra kell kezdeni.

Mit tehetünk, ha magányosnak érezzük magunkat a párkapcsolatunkban

Először is magunkat kell megvizsgálni. Biztos minden rendben van az önbecsülésünkkel? Hiszünk benne, hogy megérdemeljük a szeretetet és a megértést?

Mi az, ami hiányzik számunkra a párkapcsolatunkból? Miket kellene másként csinálnia a partnerünknek a kapcsolatunkban? És nekünk min kell változtatnunk?

Tudom objektíven szemlélni a párom viselkedését, vagy ott is elutasítást, mellőzést, érdektelenséget, kritikát értelmezek, ahol ő valójában nem is ezt gondolja?

Hogy az áldozat szerepében tündökölhessünk, vállalnunk is kell a felelősséget: lehet, túl sokat várunk el a partnerünktől?

Egy-két konkrét tanács

Mit tehetünk, hogy elkerüljük a nagyobb bajt?

Először is törekednünk kell arra, hogy megőrizzük saját magunkat: legyen saját hobbink, építsünk ki saját baráti társaságot is.

Beszéljünk nyíltan partnerünkkel: mondjuk el, mi bánt.

A válaszaiból, egy-egy beszélgetésből vonjunk le következtetéseket. Lehet, nem mindig nekünk van igazunk.

Fontos a minőségi idő: azaz amikor együtt vagyunk, az ne a televíziózásról szóljon, hanem találjunk ki tartalmas programokat. Szervezzünk kirándulást, borkóstolót vagy bármit, amit szívesen csinálunk együtt.