A vizsgálatok kimutatták, hogy az egyedülálló, magányos személyek esetében sokkal gyakrabban fordult elő herpeszvírus, és a stresszre válaszolva sokkal több gyulladással összefüggő proteint termelt a szervezetük, mint azoké, akik kötődtek valakihez a magánéletükben. Az említett proteinek a gyulladás jelenlétét jelzik a szervezetben, a krónikus gyulladás pedig számos betegséghez köthető, többet között a szívkoszorúér-megbetegedéshez, a kettes típusú cukorbetegséghez, az ízületi gyulladásokhoz, vagy az Alzheimer-kórhoz. Az, hogy a látens herpeszvírus többször vált aktívvá a magányos személyeknél, arra utal, hogy ezek az emberek tartós stresszben élnek, és az vált ki ilyen immunválaszt a szervezetükben.

Amint azt Lisa Jaremka, az Ohio Állami Egyetem munkatársa elmondta, azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a szegényes emberi kapcsolatok számos egészségügyi problémával hozhatók kapcsolatba, a mostani kutatás azonban azért fontos, mert talán segít megérteni azokat a folyamatokat, melyek mindezek hátterében állnak, és ezáltal kivédhetővé válnának a magányosság negatív egészségügyi következményei. 

 A kutatás során - melynek eredményeiről Jaremka a Személyiség és Szociálpszichológiai Társaság New Orleans-ban megrendezett éves találkozóján számolt be - két csoportot követtek nyomon, egy egészséges, de túlsúlyos középkorú felnőttekből, valamint egy mellrákból felépült nőkből állót. Valamennyi résztvevővel kitöltettek egy kérdőívet, amellyel magányosságuk fokát mérték, emellett pedig a vérüket is vizsgálták, hogy megtalálhatóak-e bennük ahhoz a kétféle herpeszvírushoz kapcsolódó antitestek, melyek az amerikai lakosság nagy részét rendszeresen megfertőzik.