A csaknem 150 honfitárs válaszai alapján, ha nem is egy reprezentatív kép, de egy markáns hangulatjelentés vonalazódik ki arról, hogy élnek kinn, mit gondolnak a hazai helyzetről doktoraink.

A felmérést interneten 2011 október-decembere között végezték. A kérdőívet kitöltő orvosok 85%-a 2008-2011 között ment ki külföldre. A felmérésben részt vevő orvosok 71%-a dolgozott a kivándorlás előtt a magyar egészségügyben. A válaszokból az is kiderült, hogy a kint dolgozó magyar orvosok csupán 15 %-ának volt már hallgató korában is kifejezett célja a külföldi munkavállalás.

A kérdésre, tervezik-e, hogy két éven belül hazajönnek, csak 2% válaszolt igennel, 58 % azt írta, biztosan nem, 25 % pedig azt, hogy csak akkor, ha pozitív változás lesz. 15 % bizonytalan volt, illetve nem tudott választ adni. A határozott nemmel válaszolók nagy része, az összes válaszoló 28 százaléka ráadásul azt írta, eldöntötte, hogy még legalább 20 évet külföldön marad.

Többen vannak azok, aki úgy tervezik, öt éven belül hazatérnek, a válaszadók 7 %-a. Az öt éves időszakot firtató kérdésnél többen voltak azok is, akik bizonytalanok (58%), tehát még nem hozták meg a döntést, azaz még hazacsábíthatóak. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadókat leginkább három dolog tartja vissza a hazajöveteltől. Az itthoni fizetések (95%-nak fontos szempont), a heti 60 óránál több munkavégzés, a családi élet ellehetetlenülése (71%-nak fontos szempont) és a hálapénz megléte (63%-nak fontos szempont).

A válaszok alapján összegezhető, hogy körülbelül kétharmada a kint dolgozó orvosoknak hazajönne 300 ezer forint kezdő szakorvosi bér esetén, illetve ha a munkaidő, ügyeleti körülmények (óraszám, utána pihenőidő, korrekt pénzügyi elszámolás, stb.) rendeződnének.

Egyelőre nem nehéz dönteni a kint maradás illetve a hazatérés között, hiszen külföldön a kollégák, a betegek és a magyar orvosok környezetében élő helyiek is a válaszadók több mint 90 százaléka szerint elfogadóak. Ráadásul a többség szerint jobb a kinti szakképzés is. "A fiatalokat ösztönzik, és segítik minél hamarabb beilleszkedni a csapatba. Jól ellenőrzött kontroll mellett viszonylag hamar felelősséget bíznak a kezdő orvosra. Működik a visszajelzéseken alapuló minőségbiztosítás. Vagyis rendszeresen megbeszélések vagy kérdőívek keretében lehet javaslatokat tenni.

Ennek jó része (általában a nem pénzbe kerülő) meg is valósul viszonylag hamar. Külső auditórok ellenőrzik a rendszer helyes működését." – írta egy Németországban dolgozó rezidens.
Egy másik, szintén Németországban praktizáló szakorvos jelölt pedig arról számolt be, hogy fiatalként is hagyják operálni, mert nem a hálapénzre „megy ki a játék. Ez a legnagyobb es legfontosabb előny, emellett minden negatívum es pozitívum eltörpül (természetesen a fizetést leszámítva...)". Megjegyzi azt is, hogy olyan a munkaidő-beosztás, amely mellett „van időd tanulni es élni"

A kevés negatív tapasztalat közül talán az egyik azé a Skandináviában dolgozó rezidensé, aki a következőket írta: „Én egy kisvárosban dolgozom, itt főorvosokból hiány van, így gyakran egyedül van az ember a rendelőben/osztályon, ill. csak a hét pár napján van ott a főorvos, egyébiránt telefonon lehet (jó esetben) utolérni. Arra alig van példa, hogy a főorvossal együtt nézzünk meg beteget, pedig az nem ugyanaz, ha én telefonon elmondom neki, hogy mit láttam, alternatíva hogy ő nézi meg, de egyedül."

A felmérésben a szövetség kíváncsi volt arra, hogy a kint dolgozók milyen kedvező külföldi tapasztalatokat látnak, amelyeknek itthoni megvalósítása nem feltétlenül pénz kérdése. Többek között a következő válaszok születtek:

"Adminisztrációs feladatokra (gépelés, faxolás, vizsgálati időpontkérés!) gépírónőket alkalmaznak, és nem orvosokat háromszor annyi fizetésért."

"Az emberek végzettségtől függetlenül, jobban tisztelik a másikat, a másik munkáját."

"A szakvizsga után valóban önállóan dolgozhatsz, de megvan az intézményesített kerete (reggeli megbeszélések) a kérdéses esetek megvitatására" – írta egy Belgiumban dolgozó szakorvos.

"A munkaidőre vonatkozó jogszabályok szigorú betartatása." (Egyesült Királyság, szakorvos)

"Ami szembetűnő különbség számomra, hogy kezdő rezidensként is meghallgatják a véleményem. A nővérek és orvosok közösen próbálják megoldani a problémákat. (...) Másfelől,ami fontos,hogy igen nagy az összetartás az orvosok között. A szervezettség, az egységes bértábla, ami évenként, a tapasztalattal nő, igen nagy motiváció úgy dolgozni, hogy látom mikor kapok fizetésemelést, támogatják a továbbképzésemet, hogy nem szégyellek beteget jelenteni, ha lázas vagyok." (Németország, rezidens)

"Pozitív munkamorál; azt az időt és energiát, amit otthon a hierarchikus viszonyok "ápolására" fordítják, itt egymás oktatására, csapatépítésre, a munkatársak nem egymás versenytársai, sokkal inkább csapattársai (persze nyilván ebben a megfelelő megélhetés biztosításának is hatalmas szerepe van)." (USA, kutatóorvos)

"Adminisztrációs feladatokra teljesen külön személyzet alkalmazása, így az orvos a gyógyító tevékenységgel foglalkozhat, a betegekkel való kapcsolatra elég ideje marad. Csapatépítés, motiváció megteremtése, az előbbre jutás, szakmai fejlődés láttatása. Továbbképzések biztosítása kellő mennyiségben, és ennek költségeit bizonyos részben vállalja a munkáltató." (Németország, szakorvos)

A felmérést készítők általában is kíváncsiak voltak, hogy élnek, hogy érzik magukat a határon túl tevékenykedő honfitársaink. Néhány válasz a sok közül:

"Félreértések elkerülése végett hozzátenném, hogy dolgozni külföldön is sokat kell. Hiába, ez a hivatás nem arról szól, hogy minden nap bezárja az ember a butik ajtaját délután négykor! De úgy gondolom, hosszú távon csak úgy űzhető eme tevékenység tisztességgel, emberséggel, ha az orvos életfeltételei egy elfogadható mércét megütnek. Mégiscsak más úgy dolgozni menni, ha az ember tudja, hogy megfizetik munkálkodását. Külföldön sem az orvosok rendelkeznek a legtöbb fizetéssel, de normál életkörülményeket meg tudnak teremteni a család számára." (Németországban dolgozó rezidens)

"Az ország elhagyásakor erősen befolyásolt az is, hogy a jelentős megterhelés alatt jelentkezett mindennapi stressz már fizikális betegségek formájában (diabetes, hypertónia, alvászavarok) jelentkeztek nálam. A munkáltatónál jelzett problémák süket fülekre találtak. A család is nehezen viselte az állandó ingerlékenységet. Szem előtt tartva saját egészségemet és családom jövőjét, valamint a szakmai és társadalmi elfogadottságot, kerestem külföldön munkát. Amióta itt dolgozom, egy éven belül elhagyhattam a diabetes es a hypertónia gyógyszereimet, jelenleg már diétáznom sem kell, minden értékem kielégítő, a család boldog, én kipihent es kiegyensúlyozott vagyok (...)" (Németországban dolgozó szakorvos)

"Ha sikerülne Magyarországon normális kb. 200-250 euro nettó szakorvosi fizetést kapni, plusz normális munkaidőben dolgozni, valószínűleg hazamennék." (Egyesült Királyság, szakorvos)

"6 éve élek és dolgozom kint, de most fordult elő először, hogy úgy tűnik, valaki kíváncsi arra, hogy mit lehetne külföldről 'hazahozni'  (mármint tudást, módszert, stb.) .A külföldön dolgozó orvosok nagy része szívesen hazajönne, ha azt érezné, hogy az ország szívesen fogadja, szívesen hallgatja meg az általa tanultakat, javasoltakat. Jelenleg inkább bűntudatot próbálnak ébreszteni a külföldön dolgozókban." (Egyesült Királyság, szakorvos)

"Ha a végzésem évében (2008) megfelelő lett volna az otthoni helyzet (munkakörülmények es bérek tekintetében, mivel a kinti szakképzést akkor még nem ismertem), akkor nem kezdtem volna már szigorló koromban külföldi állásinterjúra járni. Németországban meg volt a szerződésem már a diplomám kézhezvétele előtt. Nem volt egyszerű, de nem bántam meg, hogy eljöttem otthonról. Ma már nem lenne egyszerű beleszoknom az otthoni rendszerbe. Sajnálatos, hogy a hazámtól távol kell élnem, de nagyon jó úgy élni, hogy nem kell a számlák miatt aggódni, futja az itteni drága albérletre is, az autómra, ruhákra, nyaralásra es még spórolni is tudok." (Egyesült Királyság, rezidens)

"A legrosszabb emlékem Magyarországról a hálapénz-rendszer. Sajnálom, de nekem valószínűleg hálapénz-allergiám volt. Borzasztó érzés volt, amikor tukmáltak (...)" (USA, szakorvos)

"Egyetemista éveim alatt ellene voltam a külföldi munkavállalásnak. (Párom is orvos, együtt végeztünk.) Aztán diploma után elkezdtem otthon orvosként dolgozni, párom is. A párommal és anyukámmal laktunk, így tudtuk a rezsinket fizetni. Szórakozásra, pihenésre sem idő, sem pénz nem volt. Megtakarítás semmi. És semmi remény arra, hogy szorgalmas munkával bármikor is kiléphetünk ebből. Családtervezésre szintén semmi esély. Egyszer majdnem meg is vert az egyik beteg. Amikor 2 havi ügyeletemért (ez 12 alkalmat jelent) összesen 20 ezer forintot kaptam, betelt a pohár.

Amit még nem tudtam elviselni otthon, az a hálapénz és az azzal járó megaláztatás. A kollégáimat nagyon szerettem otthon, nagyon segítőkészek voltak, csak sajnos egyúttal nagyon túlterheltek is. Oktatni nem volt idejük (amit 100%-osan meg is értek). Kijöttünk külföldre. Önálló élet, saját autó, önálló egzisztencia (mindez pár hónap alatt úgy, hogy a párommal mindketten orvosként dolgozunk), tervezhető jövő, oktatás (munkaidő keretein belül), megbecsülés, egészséges élet (mind kívül, mind belül; pl. oda tudunk figyelni, mit eszünk, a stressz sokkal kevesebb) nincs hálapénz, jobb munkakörülmények." (Németország., rezidens)

"Ha még pár évet halogatjuk a bérrendezést, akkor kimarad egy komplett generáció, és akkor már azért sem tudnak a fiatalok itthon maradni, mert nem lesz kitől tanulni a szakmát." (Egyesült Királyság, szakorvos)

"Életem legboldogabb pillanata lenne, ha újra otthon tudnék dolgozni, azonban ahhoz a jelenlegi fizetés mellett még körülbelül 6 évet kell itt eltöltenem, hogy biztos egzisztencia mellett tudjak hazatérni." (Németország, rezidens)