Azt is általában mindenki tudja, hogy melyek a lázcsillapító gyógyszerek, sőt azt is, hogy esetleg hűtőfürdő, hűtőpakolás is alkalmazható. Vannak azonban, akik lázcsillapításra antibiotikumot szednek, vagy adnak be a gyermeküknek, ami nagyon helytelen!

Az antibiotikumok közvetlenül nem csillapítják a lázat. A fertőzés okozta láz csak akkor csökken, amikor az antibiotikum hatására már elpusztultak a kórokozók, vagy legalábbis megáll a szaporodásuk, tehát csak egy szakszerű kúra eredményeképpen.

A kórokozók szaporodásának leállításával, elpusztításával az antibiotikum időt és lehetőséget ad az emberi szervezetnek, hogy regenerálódjon, meggyógyuljon.

Mikor kell, és mikor érdemes antibiotikumot szedni?

Antibiotikummal többnyire sikerrel lehet küzdeni a baktériumok ellen. Baktériumok okozzák a gennyes folyamatokat (gennyes mandulagyulladást, tüdőgyulladást, hörghurutot, húgyúti fertőzések jelentős részét, agyhártyagyulladást stb.). Ilyenkor általában érdemes, súlyosabb esetben szükséges is ilyen gyógyszert alkalmazni, de mindig kellő adagban és ideig.

Mikor nem érdemes (sőt nem is tanácsos) antibiotikumot szedni?

Sokan úgy gondolják, hogy minden lázas betegségben el kell kezdeni valamilyen antibiotikum szedését. Ez tévedés! A lázzal járó betegségek jórészét ugyanis vírusok okozzák, és ezek ellen az antibiotikumok nem hatásosak. Az ok nélkül szedett antibiotikum veszélyekkel jár, különösen akkor, ha elégtelen menynyiségben (hatástalan adagban) és rövid ideig szedik a szert. Különösen nagy hiba, ha valaki például egy nátha során bevesz egy-két tabletta antibiotikumot, de másnap már elhagyja, mert jobban érzi magát. Az ilyen megkezdett, de félbehagyott kezelés a betegséget okozó vírusra biztosan teljesen hatástalan, viszont a mindig jelen lévő, de „pillanatnyilag közömbös” baktériumok szaporodásnak indulhatnak, vagy rezisztenssé (ellenállóvá) válhatnak. A nagyhatású antibiotikumok azzal is kárt okozhatnak, hogy „kiirtják” a fontos és hasznos bélbaktériumokat.

A doktor dönt

Az orvos nehéz helyzetben van, amikor egy betegség első órájában látva a pácienst, döntenie kell a gyógyszeres kezelésről. E korai időszakban ugyanis nem mindig lehet biztonsággal megállapítani, hogy a lázas betegséget baktérium, vagy vírus okozta-e. Néhány órával később, vagy a következő napon rendszerint kialakulnak olyan tünetek, amelyek alapján már dönteni lehet. Az avatatlan megfigyelő csak azt látja, hogy az orvos nem ír fel azonnal „erős hatású antibiotikumot”, hanem csak lázcsillapítót tanácsol. Ha azután másnapra kialakul egy gennyes toroklepedék és az orvos (esetleg egy másik orvos) antibiotikumot rendel, kész az ítélet: az orvos az előző napon „elnézte” a betegséget, „félrekezelte” a beteget.

Alig van olyan gyógyszer, aminek ne lehetnének időnként kellemetlen, vagy akár veszélyes mellékhatásai. Mindig mérlegelni kell: előnyösebb, vagy hátrányosabb-e, ha adunk, vagy ha nem adunk antibiotikumot. Jó példa a fentiek megvilágítására a nátha, a vírusos torokgyulladás és az influenza. („Vírusos” influenza – szoktuk olvasni az újságokban, hallani a rádióban, tévében. Mintha bizony lenne nem vírusos influenza is!) Márpedig ha vírus okozta betegségről van szó, akkor nincs értelme antibiotikum szedésének. Erre csak akkor van szükség – de akkor nagyon! –, ha például valamiféle baktériumos felülfertőzés, szövődmény alakul ki. Az 1918-as, ún. spanyoljárvány, vagyis influenza azért volt sok millió halált okozó világjárvány, mert a gennyes szövődményekben (tüdőgyulladásban, tüdőtályogban, mellhártyagyulladásban) haltak meg az emberek. Akkor még nem volt semmiféle hatásos szer a baktériumok ellen! Szövődménymentes, valódi influenzában nem kell antibiotikumot szedni. És nem érdemes, de nem is kell, nem is szabad ilyet bevenni a közönséges náthában sem. A nátha – ami egyébként nem azonos az influenzával! – bármilyen rosszul hangozzék is, gyógyíthatatlan betegség. Kezelni lehet, de meggyógyítani nem – ugyanis meggyógyul magától.

Churchill életét az antibiotikum mentette meg

Kórokozó ellen az első, valóban hatásos kemoterápiás szer a Salvarsan volt, amit Ehrlich és munkatársa, Hata állított elő (Ehrlich, Mechnikovval megosztva, 1908-ban Nobel-díjat kapott). Ettől kezdve a vérbaj (luesz, szifilisz) gyógyíthatóvá vált. A Salvarsan elpusztította a betegség Treponema nevű kórokozóját.

A baktériumok elleni első, hatásos kemoterápiás gyógyszert, a Prontosylt Domagk fedezte fel. 1939-ben kapott Nobel- díjat (de csak 1947-ben vehette át a kitüntetést). Ezt a szert még több hasonló követte (pl. a magyar Ultraseptyl), de még napjainkban is készítenek ilyeneket.

1928-ban Fleming mintegy véletlenül felfedezte, hogy egy penészfajta elpusztítja a baktériumtenyészeteket. E penészfajta – tehát egy élő anyag termékéből – állította elő a penicillint. Innen e gyógyszer neve: antibiotikum (bios=élet, görög szó). Az egyik első híres ember, akit a II. világháború idején penicillinnel megmentettek, Churchill volt. Hozzánk csak a háború után jutott el a „csodaszer”. Az addig 30–40%-ban halálos kimenetelű tüdőgyulladásból ettől kezdve szinte mindenki meggyógyult, aki ezt az új készítményt kapta! E megrendítő élményt csak az ismerheti, aki átélte a változást. Fleming szintén megérdemelten kapott Nobel-díjat (1945-ben) kutatótársaival, Chainnel és Florey-val megosztva. A penicillint számtalan újabb antibiotikum követte, és ma már megszámlálhatatlan készítmény van forgalomban. Igaz viszont, hogy a régebbiek közül jó néhányat már nem gyártanak, mert időközben hatástalanná váltak. (Tegyünk itt egy megjegyzést: manapság igen divatosak az ún. természetes szerek. E tekintetben az antibiotikumok igazán „természetesek”, sokan mégis idegenkednek tőlük.)

Mellékhatások

Az antibiotikumok egy része alig van hatással az emberi szervezetre, de van olyan is, ami súlyos bajokat okozhat. Különösen az ún. széles spektrumú antibiotikumoknak lehetnek nem kívánatos mellékhatásai. (Ez utóbbiakat szokták a laikusok „erős” szernek nevezni, ami értelmetlen elnevezés. Gondoljunk csak arra, hogy például a morfin igazán „erős” szer, mégsem képes csillapítani akárcsak egy mérsékelt lázat sem. Az aszpirint nem szokták „erősnek” nevezni, viszont remekül csillapítja a magas lázat is. Azaz, minden szer abban „erős”, amire való!)

Az antibiotikumok nem minden baktériumfajta ellen hatásosak. A penicillin a közhiedelem szerint „gyenge” szer, pedig még ma is a leghatásosabb gyógyszere például a skarlátnak és a különféle Streptococcus fertőzéseknek. A legmodernebb, széles spektrumú „erős” szerek egy része viszont kevésbé hatásos éppen e kórokozók ellen. Mindegyik antibiotikumnak megvan a maga indikációs köre. A kórokozó (a feltételezett kórokozó) szerint rendel az orvos ilyen, vagy olyan antibiotikumot. Minthogy rendszerint nincs arra idő, sem lehetőség, hogy a betegséget okozó baktériumot laboratóriumban kitenyésszék és meghatározzák az antibiotikumérzékenységét, sürgős esetben el kell kezdeni a kezelést. Tapasztalt orvos bakteriológiai (mikrobiológiai, laboratóriumi) lelet nélkül is nagy valószínűséggel el tudja dönteni, mit érdemes, mit kell rendelnie.

Szedjünk, vagy ne szedjünk antibiotikumot? E kérdésnek így nincs értelme.

Szükség, megfelelő javallat esetén feltétlenül indokolt antibiotikum alkalmazása, de mindig csak a megfelelő adagban és kellő ideig! Vírusbetegségekben pedig csak speciális, erre kifejlesztett szereket szabad adagolni. Vírusbetegségekben a közismert antibiotikumoktól semmiféle hatás nem várható, ilyet tehát nem érdemes, nem szabad szedni.