Sajnos a tudósok között is előfordul, hogy valaki akár 10 évnyi tisztességes és becsületes tudományos munka után egyszer csak elkövet valamilyen adathamisítást. Miközben az természetes, hogy rögtön az merül fel az emberekben, hogy valaki miért vesz részt csalásban vagy hogyan tehette azt meg éveken keresztül, arra is fontos gondolni, hogy a csalárdság miatt elinflálódott teljesítmény hogyan hat mások munkájára. Felmerül a kérdés, ha valaki azzal jut előre, hogy titokban csal és így ér el egy hihetetlenül magas életszínvonalat a társadalomban, akkor az hogyan fogja érinteni a környezetében élő embereket?

A nem etikus viselkedésnek legalább három olyan módja van, amely más emberekre káros hatást gyakorol – még az olyan emberekre is, akik közvetlenül nem érintettek a helytelen tevékenységben.

Először is, a csalás, a korrupció és más nem etikus tevékenységek elbátortalaníthatják a többi embert, mivel úgy érezhetik, hogy ők sok mindenre alkalmatlanok. Az emberek ugyanis hajlamosak a sikerre úgy tekinteni, mint követendő példára, különösen, ha úgy vélik, hogy az elért teljesítmény mögött tisztességes munka van és késztetést éreznek arra, hogy ők is hasonló teljesítményszintet érjenek el.

Ilyen példa sajnos már az iskolákban is jócskán akad. Számos esetben fordul elő, hogy a tanuló olyan házi feladattal dicsekszik, amely nyilvánvalóan nem az ő, hanem valamelyik szülőjének a munkája. Az ilyen házi feladatok a hat- és hétéves, azaz az általános iskola első és második osztályába járó gyerekeket megszégyeníthetik és becstelen színben tüntethetik fel az osztály előtt. Ha ezt a versenypályák nyelvére fordítjuk le, akkor az ilyen gyerekek egyszerűen képtelenek lennének a versenyzésre. Annak ellenére, hogy az ilyen tanulók az osztályközösségekben előbb-utóbb lebuknak, addig számos tanulótársuknak okozhatnak kellemetlen napokat vagy heteket, mivel a nem csaló gyerekek többsége úgy érzi, ő megtett minden erőfeszítést és ezért büszkének is kellene lennie önmagára, mégis, a csalással szerzett átmeneti siker elbizonytalaníthatja az önbecsülésüket.

Másodszor, ha valaki maga körül a nem etikus magatartásból származó sikereket látja, akkor maga is könnyen cselekedhet meggondolatlanul és felelőtlenül. Az emberek úgy vélhetik, hogy az előrejutás egyetlen módja a kockázatos viselkedés. Valami ilyesmi folyik napjainkban a pénzügyi piacokon is, ahol elég régóta az előrejutás egyetlen módjának a növekvő mértékben kockázatos üzleteket tekintik. Ez a viselkedési mód azonban nem kizárólag a magas fizetett sportolókra vagy vezérigazgatókra jellemző.

Még az egyszerű, hétköznapi emberek is időnként hajlamossá válhatnak túl messzire menni a versenyzés terén. Például, az amerikai „Strava” weblap a biciklisták számára felkínálta annak lehetőségét, hogy egy GPS vagy egyéb mobil eszköz (pl. Android vagy iPhone készülék) használatával feltegyék a kerékpárral a valóságban is megtett utakat „post” formájában a website-ra, továbbá a legjobb idejüket és teljesítményüket. Az a kerékpáros, aki a legkülönlegesebb utat a leggyorsabban tette meg, válhatott a weblap „Hegyek Királya” (angol rövidítése: KOM) címének a birtokosává. Annak ellenére, hogy ez csak egy weblap kínálta „rang” volt, a KOM címet a weblapra regisztrálók nagyra értékelték és ez képes volt eljuttatni oda az embereket, hogy a cím megszerzése érdekében mindenféle kockázatos viselkedésbe belemenjenek. Például számos esetben fordult elő, hogy amikor a kerékpárosok a KOM cím megszerzéséért „hajtottak”, akkor baleseteket okoztak, gyakran tragikusat, amely a kerékpárosok vagy mások életét követelte.

Végezetül, a nem etikus magatartás másokat is hasonló magatartás követésére vehet rá. Ha a nem etikus viselkedésű emberek közismertek (esetleg celebek) és magatartásuk ellenére mégis jutalomban részesülnek, ez mások szemében azt a benyomást keltheti, hogy az ilyen helytelen viselkedés bizony elfogadható! Ezen az úton eljuthat oda a társadalom, hogy egy csaló másokat még több csalásra vehet rá. Először is azzal, hogy olyan sztenderdet alapoz meg, amelynek kizárólag csalással lehet megfelelni. Másodszor azzal, hogy ez hozzájárul annak a téveszmének az elterjedéséhez, hogy mindenki ezt csinálja.

Fentiek alapján el lehet képzelni, hogyan működtek ezek a dinamikák a Tour de France versenyzőinek a körében. Hosszú éveken keresztül a dopping és a különböző teljesítményfokozó drogok használata nyílt titok volt a versenyzők között. A díj és az azzal járó pénz, amit azok nyertek meg, akik doppingoltak, megteremtett egyfajta teljesítmény sztenderdet. A versenyzők fejében élt az a meggyőződés, hogy mindenki doppingol, ez pedig olyan normát alakított ki, amelyben a dopping elfogadhatóvá vált.

Ilyenformán, ha a Tour de France-os példát a társadalmi közegbe ültetjük át, a nem etikus magatartás fertőzővé válhat. A teljesítmény és a viselkedés másokkal való összehasonlítása révén az emberek a fokozott teljesítményeket sztenderdekként kezelhetik és arra a meggyőződésre juthatnak, hogy az előrejutás egyetlen útja a megkérdőjelezhető viselkedés állandó ismétlésén keresztül vezet.