Bor (Vinum usitatissimum)


Egyrészt olyan, mint bármely más élvezeti cikk, másrészt azoknál jóval több, mivel gyönyörködtető, sőt intellektusunkra befolyással lévő ereje is van. Mértékletes fogyasztása örömöt, egészséget, pozitív gondolkodású életérzést ajándékoz kóstolójának. Túlzó mennyisége viszont mélységes világokba dönt.

A borban egyszerre ölt testet a föld ereje, a nap energiája és az ember keze munkája, a természet és a szellem egysége, az ősi természeti erő és a fejlődő emberi tudomány harmóniája. A feladat nemes és világos, megtalálni ezek harmóniáját, megteremtéséhez viszont több kell, mint a nap, a föld és az ember. A borász személyisége tükröződik a borban, s ez kihat a bor élvezőjére is.

A bor feladja a leckét készítőjének és fogyasztójának egyaránt. Az első erőpróbát akkor követeli meg az embertől, amikor az – hónapok hosszú munkája során – jól vagy rosszul elkészíti. A második erőpróba már az emberhez mint fogyasztójához, élvezőjéhez szól. Nem mindegy, hogy miért isszuk a bort. Azért, mert szeretjük az életet, vagy azért, mert nem bírjuk azt elviselni.

A Talmud sokat idézett passzusa pedig a következőképpen dicsőíti ezt a nedüt: „A bor a gyógyszerek legjobbika, amikor a bor hiányzik, szükség lehet orvosságra.” 

A bor gyógyító ereje

A népgyógyászat évszázados megállapításait egyre inkább igazolja napjainkban a hivatalos gyógyászat is.
A borban számos olyan vegyületcsoport található, amely élettanilag pozitív hatású. Az ún. polifenol típusú vegyületek a szív- és érrendszeri megbetegedések hatásos ellenszerei. A nitrogéntartalmú vegyületcsaládba tartozó biogén aminok közül például a szerotonin a feszültség- és stresszoldó, valamint depresszióellenes hatásáról közismert. Mindezek a vegyületek a borban megtalálhatók. A technológiából eredően a vörösborokban nagyobb koncentrációban, mint a fehérben.

A bor jótékony hatására szinte már megjelenésének idejében felfigyeltek. Már a babiloni Nippur-táblán (Kr. e. 2200 körül) borral kevert kenőcsöt ajánlottak különböző bőrbajok ellen. Az egyiptomi Ebers-papirusztekercsek írásai (Kr. e. 1500 körül) is számos betegségre javasolták. Galenus (Kr. u. 131–201) megfigyelte, hogy a borral kezelt sebek nem fertőződnek. Ezért több növényt borral kevert össze gyógyítás céljából, ezek a mai növényi tinktúrák ősei. Így lett a gyógynövények egyik legszélesebb alkalmazási formája régen is és ma is a borban – alkoholban – áztatott, majd szűrt kivonat, a tinktúra.

Mátyás király XV. század végi latin nyelvű illusztrált receptkönyvében is számos borral készült gyógyszert sorolnak fel. Ebben szintén olvasható néhány olyan gyógyító kúra, melyben gyógyfüvekkel keverten kell meginni a bort. Már akkor, abban említést tesznek a tokaji borról.

Nadányi János (1641–1707) református lelkész és tanár Kerti dolgoknak leírása (Kolozsvár 1669) c. művében foglalkozik a növények gyógyászati hasznával. Az Orvosborok c. külön fejezetben leírást ad „a borok elkészítéséről, mellyek különb-különb-féle navallyák ellen segítenek”. Ilyen pl. az ürmösbor előállításának és gyógyászati értékének ismertetése. 

Juhász Máté (1696 vagy 1706 k.–1776) minorita rendi szerzetes Házi különös orvosságok (Kolozsvár, 1761) c. gyűjteményes művében említést tesz, sőt példát is hoz a bor felhasználásáról. „Nátha ellen Papirost kell Borban mártani, s azt törött szegfűvel meg-kell hinteni, s meg-kell hagyni száradni, s azzal magát füstölni…”

A bor gyógyító erejében Zircen különösen hittek, hisz 1742-ig abban a helységben nem volt patika, a betegeket somlói borral kínálták.

Évszázadokon át jelentős szerepet játszott a bor, különböző gyógyborok használatával is, s ezek a különféle hivatalos előíratokban, így a gyógynövénykönyvekben is megjelentek. A Londoni Gyógyszerkönyv (London pharmacopoea) első kiadása 1618-ban jelent meg, számos boralapú készítményt tartalmazott. A Magyar Gyógyszerkönyvben is hivatalosak voltak a gyógyborok, és a betegségek utáni lábadozási állapotban javasolt Vinum Tokajense Passum.