Bemutatkozás:
Miskolcon születtem, és néhány kisebb megszakítástól eltekintve azóta is itt élek. Középiskolai éveim alatt érett meg bennem az elhatározás, hogy az orvosi, azon belül is a fogorvosi hivatás áll hozzám legközelebb, így a debreceni egyetemre jelentkeztem és szereztem fogorvosi diplomát 2008-ban. Ezután rezidensként először Sárospatakon majd Miskolcon dolgoztam, amelyet 2011-ben sikeres konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsga követett.
A fogorvosláson belül a fogmegtartó kezelések (fogtömések) és a protetika (fogpótlások) a szakterületeim, amely területeken tudásom igyekszem hétről-hétre tökéletesíteni, valamint nyitni az új, korszerű megoldások felé is. Rendszeresen részt veszek szakmai továbbképzéseken és konferenciákon, ahol lehetőségem nyílik megismerkedni a legújabb eljárásokkal, valamint azokat kipróbálni a gyakorlatban is.
Munkám során azt tapasztalom, hogy a páciensek jelentős része küzd félelemmel, ha fogászati kezelésről van szó, így kiemelt figyelmet fordítok a betegek megfelelő tájékoztatására, megnyugtatására. Hiszek abban, hogy csak így lehet száz százalékosan elűzni a félelmeket és elérni azt, hogy mosollyal az arcukon távozzanak a kezelésről.
Szolgáltatások:
Fogmegtartó kezelések, fogpótlások
Végzettség(ek):
Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakvizsga
Tudományos tevékenység, publikációk:
Díjak, elismerések:
Rendelési idő:
Nap |
Délelőtt |
Délután |
Megjegyzés |
Hétfő |
- |
- |
14:00 |
18:00 |
|
Kedd |
8:00 |
- |
12:00 |
- |
|
Szerda |
- |
- |
14:00 |
18:00 |
|
Csütörtök |
8:00 |
- |
12:00 |
- |
|
Péntek |
- |
- |
- |
- |
|
Szombat |
- |
- |
- |
- |
|
Vasárnap |
- |
- |
- |
- |
|
Térkép:
Megosztás
Tetszett? Hasznosnak találtad? Gyere nyomj egy "Like-ot",kommentáld és oszd meg ismerőseiddel, küldd tovább!
Hozzászólások, vélemények:
Az eddigi hozzászólások, vélemények:
Még nem érkezett hozzászólás.
Írjon hozzászólást, véleményt Ön is!
Értékelés:
Még nem érkezett értékelés.
Megválaszolt kérdések: