A harminc csecsemő bevonásával lefolytatott tanulmányban a New Hampshire-i Egyetem kutatói John Sparrow vezetésével különböző helyzetekbe hozták a csecsemőket és szüleiket, az eseményeket pedig videóra rögzítették, majd elemezték.

Ragadós humorérzék

Korábban is ismert volt, hogy a szülői érzelmi tükrözést alkalmazzák a 8 hónapos csecsemők, amikor egy helyzetben meg akarják állapítani, hogy az hordoz-e fenyegetést számukra. Azt azonban nem tudták, hogy ennél fiatalabb korban vagy más típusú helyzetekben is előfordul-e ez a szociális feedback. A mostani tanulmányban először két közönséges helyzetben láthatták a csecsemők a szüleik reakcióját: képes könyvet nézegettek vagy kicsi piros szivacslabdát mutattak nekik.

Érdekes a nevetés

Később a helyzeteket abszurdabbá tették: a képeskönyvet az egyik kutató fejére helyezték, aki közben azt mondogatta, hogy „zoop-zoop”, illetve a szivacslabdát az orrára húzták, ő pedig a „beep-beep” szavakat hallatta, miközben bohócorrát böködte. A szülőket arra kérték, hogy az utasítástól függően vagy kifejezéstelen arccal nézzenek a magát produkáló kutatóra, vagy mutassanak rá és nevessenek közben. Úgy találták, hogy bár a 6 hónapos babák hosszabb ideig meredtek az abszurd eseményre, jelezve, hogy ismeretlen számukra, reakciójuk nem függött a szülő reakciójától. Ugyanakkor alaposan megnézték a szülőt akkor, amikor az nevetett.

Egyévesen már önállóan kacagnak

Az abszurd esemény és az azon való nevetés alapos megfigyelése és összekötése lehet a magyarázata a kutatók szerint annak, hogy miként fejlődik ki aztán a babáknál a humorérzék 12 hónapos korukra. Egyéves születésnapjukra a gyerekek akkor is nevettek az abszurd eseményeken, ha a szüleik éppen kifejezéstelen arcot vágtak közben.

„A tanulmány azt mutatja, hogy a 6 hónaposok figyelnek a szülők – kéretlen – érzelmi tanácsára az olyan kétértelmű helyzetekben, amelyek viccesek lehetnek. 12 hónapos korukra a gyerekeknek, úgy tűnik, elegendő élettapasztalatuk van ahhoz, hogy saját maguk döntsenek, legalábbis abban, hogy mit tartanak nevetségesnek” – magyarázta Gina Mireault, a tanulmány egyik szerzője.