Közel 500-ra tehető azoknak a kiváltó ingereknek a száma, amelyre a fóbiások hirtelen, heves félelemreakcióval reagálnak.  A félelmet kiváltó ingerek egy része elkerülhető. Aki a repüléstől, vagy a kígyótól fél, viszonylag egyszerűen távol tarthatja rettegése tárgyát. Vannak azonban olyan fóbiák, melyek állandóan veszélyhelyzetet jelentenek az ettől rettegő számára. Mintha egy időzített bombával élnének együtt, ami bármikor felrobbanhat bennük…

Ilyen a hányástól való rettegés, az emetofóbia is. Akik ebben a szorongásos betegségben szenvednek, életüket – rendszerint kisgyermek koruk óta – állandó készenléti helyzetben élik.

Minden pillanatban attól félnek, hogy áldozatává, vagy, - és ez éppoly félelmetes, - szemtanújává válhatnak egy hányáshoz vezető betegségnek, folyamatnak. A hányás lehetősége, látványa, vagy megélése óriási szorongást kelt. Szapora szívdobogás, verejtékezés, remegés, ájulásérzés közepette menekül ettől az érintett, tekintet nélkül a körülményekre. Fontos tudni, hogy nem mennyiségi különbség van a hányástól való természetes viszolygás, undor és az emetofóbia között, a kiváltott reakció a hányástól való rettegés esetében kontrollálhatatlan.

Az emetofóbiások élettere, aktivitása ezért sokszor jelentősen beszűkül. Kerülik a társas helyzeteket, melyek a fertőződés veszélyével járhatnak. Szórakozóhelyekre, ittas emberek közelébe, - szintén a váratlanul fellépő hányásveszély miatt, - nem mennek. Nem esznek nyilvános helyen, ahol az összetevők minőségét, szavatosságát nem tudják ellenőrizni. Nem szállnak repülőgépre és hajóra, sokszor tömegközlekedési eszközre sem. Felmerülő fertőzésveszély esetén pánikszerűen menekülnek /calici, rota vírus a fő ellenségek/. Elkerülnek minden olyan szakmát, ami a hányás gyakoribb megjelenésével fenyeget / ilyenek lehetnek az óvónő, a dada, a tanárnő, a nővér, orvos, stewardess, pincér, stb. /.

Látható tehát, hogy az emetofóbiások életét félelmük számtalan területen nehezíti. Emellett vannak az életvitelt és életminőséget súlyosan korlátozó kihatásai is ennek a betegségnek. Az emetofóbiás nők többsége nem belevágni gyermekvállalásra. A terhesség és a szülés során esetleg fellépő hányásrohamok éppoly félelmetesek számukra, mint kisgyerekük – a csecsemő- és a kisgyermekkorral gyakran együtt járó- hányása.

Sokak számára már a kapcsolatteremtés is nehéz. Az évek, évtizedek óta fennálló szorongás, a titkolózás, a szégyenérzet falat épít az emberek felé.  Sokan vannak, akik rettegve gondolnak arra, esetleg egyszer altatásos műtétet kéne vállalniuk, mások ennek a gondolatát is elutasítják, mint ahogy az esetleges kemoterápia vállalását daganatos betegség esetén.  Ugyanilyen fenyegető lehet a fogorvosi kezelés szükségessége.

A szakmai előmenetelt, a karrier kiépítését is több ponton gátolhatja az emetofóbia. Bizonyos helyzetek kerülése mellett / pl. repülés/, az élet bármely pillanatában előállhat olyan szituáció, amely menekülésre készteti, és átmenetileg munkaképtelenné teszi az ettől szenvedőt. Emellett a korlátozottság tudata már önmagában is elriaszthatja az érintettet bizonyos állások megpályázásától.

Ez a speciális fóbia rendszerint a gyermekkorban kezdődik. Sokszor egy kulcsélményhez kötik az érintettek, melyben maguk éltek át hányást, és melynek során a környezet, - a család, az iskola, stb. – elutasító, megszégyenítő módon reagált. A szégyenérzet egy életen át elkísérheti az emetofóbiában szenvedőket. A betegségüket, félelmüket titkolják, sokszor a legközelebbi családtag előtt is rejteni igyekeznek. Az erről való beszélgetés, az emlékek felidézése már önmagában kiválthatja a tüneteket.

A gyermekkori kulcsélmény fontos, de nem kizárólagos előzménye az emetofóbia kialakulásának. Emellett megfigyelhetőek jellemző családi kapcsolati minták és személyiségvonások. Többször észlelhető a kórkép nőknél, mint férfiaknál. Gyakran található autoriter, vagy agresszív családtag az érintettek gyermekkorában, fejlődése során.

Az emetofóbiásokra jellemző a tökéletességre törekvés, a perfekcionizmus.  Ez külső megjelenésükben, értékrendjükben, iskolázottságukban egyaránt látható. Minden területen a maximumot igyekeznek nyújtani. Sikereiket, teljesítményüket nem tudják értékelni, kisebbségi érzésekkel küzdenek. Gyakran egyedül a fóbiájukban látják megjelenni „tökéletlenségüket”, fokozva ezzel önmaguk elégtelenségének érzését.

Valószínűsíthető, hogy az emetofóbia gyakoribb kórkép, mint azt – akár a szakmán belül is – gondolnánk. Sokszor anorexia nervosa diagnózisát kapják az érintettek, ha eljutnak pszichiáterhez. De az esetek döntő többségében évekig, évtizedekig titokban szenvednek a szorongástól, anélkül, hogy meg mernék osztani, és vállalni tudnák tüneteiket egy terápiás kapcsolatban.

Pedig – a többi speciális fóbiához hasonlóan- van lehetőség az emetofóbia gyógyítására. Pszichoterápiás módszerek közül a feltáró, dinamikus terápia, a hipnoterápia, a relaxációs technikák, a kognitív-behavior technika lehetnek az elsők között választható módszerek. Ezt minden módszer esetében kiegészítheti a gyógyszeres / antidepresszáns, és/vagy szorongásoldó/ kezelés.