Aki nem készül fel az öregségre, a nyugdíjas évekre, arra azok váratlanul törnek rá, és egyszer csak azt veszi észre, hogy az üresség kapujában találja magát. Ürességért sokszor környezetét vádolja, s persze legfőképpen gyermekei, akik - úgy érzi - elhanyagolják őt.

Ezért aztán úgy viselkednek, hogy lelkiismeretfurdalásuk támadjon, ha magukra hagyják őket. S mivel láncolhatjuk őket leginkább magunkhoz? Ha összetörtek, gyámoltalanok vagyunk, ha megbetegszünk. Ezzel azután kikényszeríthetjük gondoskodásukat. De helyes-e ez így? És legfőképpen: megéri-e?

Az öregedés nemcsak egy elkerülhetetlen élettani folyamat, hanem egy komoly kihívás, amire idejekorán fel kell készülni. Aki teljesen beletemetkezik foglalkozásába, hivatásába, annak számára katasztrófa a nyugdíjazás. Aki egész életét családjának, az ő igényeik kielégítésének szentelte, annak szinte természeti csapás, ha gyerekei kirepülnek a házból.

Az öregség közeledtével előre, tudatosan gondolkodnunk kell érdeklődési körünk, szabadidős tevékenységeink bővítésének lehetőségein. Végig kell gondolni: milyen lesz majd az életünk, ha nem dolgozunk, és a gyerekeink is elköltöznek otthonról? Milyen bennünk rejlő, eddig szunnyadó lehetőséget szeretnénk valóra váltani, ami új tartalmat adhat életünknek? Hogyan őrizzük meg testi, lelki, szellemi függetlenségünket, hogy ne legyünk kiszolgáltatva, másokra utalva, ne tegyük függővé létünket mások jelenlététől, gondoskodásától, törődésétől? (Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne kérhetnénk vagy ne fogadhatnánk el segítséget mindabban, amire rászorulunk.)

Egészen új dolgokat fedezhet fel magában az ember, ha leszámol azzal a tévhittel, hogy csak olyan dologgal érdemes foglalkozni, csak annak van értelme, ami "hasznos", aminek meghatározott célja van. Bátran tanulhatunk újat "céltalanul", foglalkozhatunk valamivel csak azért, mert érdekes, mert örömünket leljük benne. Biztos - vagy legalábbis igen valószínű - hogy időskorban már nem áll előttünk fényes művészeti pálya, de attól még elkezdhetünk festeni, zenélni, agyagozni vagy üveget festeni. Nem fogunk új területen tudományos karriert befutni, de ettől még foglalkozhatunk történelemmel, filozófiával, csillagászattal vagy akár grafológiával, asztrológiával is. Foglalkozhatunk mindazzal, ami eddig is érdekelt volna bennünket, de aktív korunkban a munka, a család mellett nem jutott rá időnk.

Egy hat nyelven beszélő idős hölgy 86 éves korában elkezdett svédül tanulni. Amikor megkérdezték tőle, miért, azt válaszolta: "Mert svédül még nem tudok."

Ha idős korunkban új érdeklődést, új hobbit találunk, amiben komolyan, teljes személyiségünkkel részt veszünk, azzal nemcsak szabadidőnket töltjük ki. Megőrizzük nyitottságunkat, szellemi képességünket, s közben
hasonló érdeklődésű rokon lelkekre, új barátokra is találhatunk, és elkerülhetjük a kínzó magányt.

dr. Valló Ágnes