Bíborkasvirág leírása, hatása (Echinacea purpurea)

Népies nevén

keskenylevelű kasvirág, bíbor kúpvirág, halvány kasvirág

Leírás

A lángvörös kasvirág Észak-Amerikában őshonos, ott az egyik legnépszerűbb gyógynövény, kiváltképp a Nagy síkság indiánjai használták. A hódítók tőlük vették át. A száraz erdőket, füves pusztákat kedveli. A közép-nyugati prérin, például Texasban máig vadon nő. Európában a mérsékelt égöv alatt a 18. század óta termesztik dísz- és gyógynövényként
 

Rendszertani besorolása

Az Echinacea nemzetség az Asterales (fészekvirágzatúak) rendjébe, az Asteraceae (fészekvirágzatúak) családjába, az Asteroideae (csövesvirágúak) alcsoportjába tartozik. Gyógyászatilag jelenleg három fajának van jelentősége, ezek az E. purpurea, az E. angustifolia és az E. pallida.
 

Drog

Drogként mindhárom faj szárított virágzó hajtását (Echinaceae purpureae herba, Echinacea angustifoliae herba, Echinaceae pallidae herba), és szárított gyökerét (Echinaceae purpureae radix, Echinaceae angustifoliae radix, Echinaceae pallidae radix) használják. Az E. angustifolia és az E. pallida drogjait gyakran összetévesztik. Tinintve, hogy hatásukban hasonlók, gyakran azonos néven szerepelnek. E drogok hivatalosak a német gyógyszerkönyvben (DAB 10). Az E. pallidae radixm az, E. purpureae radix és az E. purpureae herba az ESCOP monográfiái közé, 1999-ben felvételt nyert.
 

Hatóanyag

A kasvirágfajokból több jelentős hatóanyagcsoportot izoláltak. Legfontosabbak közülük a kávésavszármazékok, alkilamidok, poliszacharidok és az illőolajok. A kávészármazékok közül a bíborkasvirágra jellemző a cikóriasav jelenléte (0,3-0,4%), míg a másik két faj kőként echinakozidot tartalmaz (cc. 1%). Az illóolajok mindhárom fajban megtalálhatóak, de mennyiségük jelentősen eltér. Így az E. purpurea gyökerében max. 0,2%, a virágzó hajtásban 0,1-0,6%, található. Az Echinacea fajok tartalmaznak még egyéb vegyületeket, flavonoidokat, poliacetiléneket és alkaloidokat. Nyomokban pirrolizidin-alkaloidokat is tartalmaznak, bár egyes szerzők ezt kétségbe vonják.
 

Botanikai leírás

Mindhárom faj évelő, lágy szárú növény (H). az Echinacea purpurea morfológiai bélyegek alapján jól elkülöníthető a másik két fajtól.
 

Előfordulás

Az Echinacea fajok Észak-Amerikában őshonosak. A nemzetség arejáját délen a Golf part, északon a Missouri folyó, keleten az Appalache-hegység, nyugaton pedig a Sziklás-hegység határolja. Az E. purpurea elsősorban a nedvesebb klímájú dombvidékeken fordul elő.
 

Környezeti igény

Mindhárom faj fény- és melegkedvelő. Hazai viszonyaink között fagytűrők. Tapasztalataink szerint sem a hómentes kemény fagyok, sem pedig a tavaszi felmelegedés követő lehűlések nem károsítják. Vízigény tekintetében az Echinacea fajok kissé eltérnek egymástól. Az E. purpurea vízigényesebb, öntözés nélküli termesztésére inkább csak az ország csapadékosabb nyugati területei alkalmasak. Talajigényük hasonló, jól fejlődnek a középkötött mély termőrétegű, humuszban és nitrogénben gazdag jó vízgazdálkodású csernozjom talajokon. Mészkedvelők. Gyökérdrognyerés céljára a jó tápanyag-ellátottságú lazább barna homoktalajok is megfelelnek.
 

Fajta

Gyógyászati célra nemesített hazai fajtája (’Indián’) 1999-ben kapott elismerést dísznövényként külföldön számos fajta ismert. Melyek jelentős része hibrid eredetű, ezért csak vegetatív módon szaporíthatók.


Elsődleges feldolgozás, tárolás

Az Echinacea fajok föld feletti virágzó hajtását gyakran frissen is feldolgozzák. Ilyenkor vágás után friss présnedvet készítenek belőle, majd ezt használják fel további készítménykehez. A herbának szánt növényanyagot vékony rétegben kiterítve, árnyékos, szellős helyen vagy műszárítóban legfeljebb 40-50 °C-on szárítják. A gyökereket felszedés után lemossák (nem áztatják!) és a gyorsabb száradás érdekében 4-6 részre vágják. A szárítás a herbához hasonló feltételekkel történik.
 

Hozam

Várható hozam a kiültetés függvényében a második évtől az E. purpurea esetében 3-5 t/ha herba és 1,5-2,5 t/ha radix. Minőség: hivatalos minőségi előírásai hazánkban nincsenek.
Szaporítóanyag-előállítás

Vetőmagtermesztésre meghagyott állomány nem igényel külön speciális ápolási munkát. Ügyelni kell azonban, mert az érett termések kissé peregnek. Célszerű a betakarítást valamivel teljes érés előtt kézzel vagy géppel (kaszálógép) elvégezni, majd utóérlelés után csépelni. A palántanevelés történhet fűtetlen fólia alatt vagy szabadágyban. Fóliasátorban történő palántanevelés esetén március elején, közepén végzett vetéssel május közepre jól fejlett 4-6 leveles kiültethető palánták nevelhetők. Szabadágyi palántaneveléskor a palántákat csak ősszel lehet kiültetni, ezért célszerű a megvetést későbbre (március-április) tenni. A vetés 20-25 cm sortávolságra, 1,5-2 cm mélyre, 5 g/m² magmennyiséggel végezhető. A kelés 10-14 nap múlva várható.

Farmakológiai hatás

Belsőlegesen felhasználva aktivizálja a szervezet aspecifikus védekező rendszerét, növeli a fagocitózist, aktiválja a makrofágokat és fokozz az interferonképződést. Antivirális és bakteriosztatikus hatását is igazolták. Immunrendszer erősítő, fokozza az immunrendszerben szerepet játszó fehérvérsejtek aktivitását. Külsőleg hámosító, sebgyógyulást elősegítő, gyulladáscsökkentő hatású.

Felhasználás

Készítményeit alkalmazzák a szervezet ellenálló képességének fokozására, különösen vírusfertőzés és akut vagy krónikus gyulladások estén. A friss növényből nyert présnedvet (akár kíméletesen hőkezelve és ezáltal tartósítva) grippe ellen adják járványok idején megelőzésre. Külsőleg nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, gyulladt nyálkahártya kezelésre összeállított készítmények alkotórésze.

Forrás: gyogynovenylexikon.hu