A rebarbara nemcsak egészséges, de gyógyít is

A rebarbara a kulináris világban csupán 200 éve tűnt fel, míg szárított gyökerét Kínában már 5000 évvel ezelőtt is hashajtóként használták, és írásos dokumentumok alapján az ókori görögöknél és rómaiaknál is számos orvosság összetevőjeként szerepelt. A rebarbaragyökér a hashajtást követően nem sokkal adsztringens hatást fejt ki, emiatt volt már az ókorban igen népszerű hasmenés elleni szer, és helyenként még ma is kapni e célra szárított rebarbara gyökeret.

A rebarbara más hashajtóktól eltérően kíméletes és rövid hatóidejű. Ezen tulajdonságai miatt válhatott az ókori orvoslás egyik alapnövényévé, mivel akkoriban a tisztítókúra szinte minden kezelés szerves részét képezte. Ugyanez motiválta a reneszánsz utáni Európa rebarbara imádatát, amikor kitartóan kutatták a növény beszerzési forrásait és nemesítésének módjait. Ekkortájt rengeteg növény érkezett Nagy Britanniába.

A rebarbara az 1800-as évek előtt még nem tette be a lábát (szárát) a konyhába. Konyhai karrierje a 19. század hajnalán indult Nagy-Britanniában, elsősorban desszertekhez és borkészítéshez használták. Népszerűsége a II. Vilgáháború előtti években érte el a tetőfokát, ekkorra valóságos „rebarbara mánia” lett úrrá a szigetország háziasszonyain, akik csakhamar, ha nem is oly mániákus mértékben, de az angolszász világ valamennyi konyháját megfertőzték a rebarbara őrületükkel. Miután a „rebarbara kór” Észak-Európát is elérte, a növekvő igényekkel párhuzamosan a növényt már nem csak szabadföldön, hanem üvegházakban és pincékben is termesztették.

A rebarbara szára finom, a levele mérgező

A rebarbara szára valóban nagyon finom, azonban levele nagy koncentrációban tartalmaz mérgező és maró hatású oxálsavat. Ez a természetes méreganyag számos növényben megtalálható, de a rebarbara leveleiben viszonylag nagy mennyiségben van jelen: 5 kilónyi levélben lévő dózis képes megölni egy embert, bár ez függ a növény fajtájától és növekedési fázisától is. Ennek ellenére semmilyen rebarbara levelet nem tanácsos rágcsálni.

A rebarbara szó latin eredetű, és feltehetőleg arra utal, hogy a rómaiak a Rha folyón túl élő, általuk barbároknak nevezett népek területeiről vitték a birodalomba. Mivel a növény a Rha folyón át érkezett, a rómaiak nemes egyszerűséggel Rha barbarum, végül rhabarbarum névvel illeték. Valószínűleg innen a rebarbara név.