Tisztelt Doktor nő/úr!
A férjemet 1 éves kutatás után alsóvégtagi motoneuron betegséggel diagnosztizálták a tünetek alapján és a szövettan eredménye szerint (3 éve vannak a tünetek) Minden más ehhez szükséges vizsgálat eredménye negatív, mint ahogy rengeteg más betegségé is.
A férjemnek volt egy bokatörése, amit megműtöttek, összecsavaroztak. A csavarok kivétele után jelentkeztek az ataxiás járás tünetei és azóta is vannak és az állapota romlik.
Elnézést ha kicsit hitetlen vagyok a diagnozissal kapcsolatba, de az hogy valamilyen mértékű eltérést látnak az izomszövetbe és egyéb más vizsgálat nem nem igazolja a motoneuron betegséget, felveti bennem a tovább kutatodást. Több orvos többet lát, mást-mást tapasztal alapon igyekszem minél több orvossal konzultálni valamilyen formában. Hátha van valakinek más ötlete, mit vizsgáltassunk vagy merre induljunk tovább.
Nem az orvoskollák felülbírálatát kérem csak javaslatokat, hogy milen betegség lehet a háttérben, ami igazolható is, illetve érdemes-e a toxikológia irányában is vizsgálódni (a férjem autófényező) bár ilyen orvos nem nagyon találtam.
Kérem osszák meg velem ötleteiket, javaslataikat, bármilyen vizsgálatra elmegyünk, szeretnénk ha a férjem meggyógyulna (a nem igazán tudjuk miből) vagy nem romlana az állapota.
Köszönöm szépen az emberi hozzáállást!
Tisztelettel: Cziczingerné
Kérdező: Cziczingerne Válaszok száma: 0 db Utolsó válasz:
Kedves Doktornő/úr!
Érdeklődöm, hogy húgyhólyagdaganat (eltávolították) miatt kialakult ataxia számtalan vizsgálat miatt ezt valószínűsítették, mivel negatívak az eredmények-javulási ideje állítólag nagyon lassú (1 év is lehet), ez valóban így van, illetve kihez fordulhatok, aki ilyen jellegű betegséggel foglalkozik?
Várom megtisztelő válaszát.
Köszönettel: Szabó Attila (44 éves)
Kérdező: holloko1 Válaszok száma: 0 db Utolsó válasz:
Üdv! Azt szeretném kérdezni,Mi okozhat ilyen szedulest,kovalygast vegtaggyengeseget?
3 napja reggel becsipodott egy ideg a derekamban.Vettem be egy Mydeton 150 est,es egy Aflamint.Delutan mar szedultem.Este megint vettem be ezekbol.
Masnap egesz nap kovalyogtam.De mar nem vettem be semmit.3 nap elmentem az orvoshoz,Voltaren ,Algopiryn inj irt fel.Delutan orultem,mert nem ereztem szedulesz,es a fajd is csokkent.
Ma,szombaton megint visszatert a szedules.
Nagyon megijedtem.
Ha a Mydeton okozta volna,mar el kellett volna muljon.
Idegbecsipodes okozhat ilyet?
Amire meg gondolok.
Tegnap reggel megmertem a vernyomast,kisse magasabb volt,de a pulzusom 118, amire vettem be egy fel Betalocot.
Lehet,h a magas pulzus okozta a szedulest,es a Betaloc hatasara elmult?
Majd csak hetfon megyek vissza a haziorvoshoz.
Adfig esetleg tudna tanacsolni valamit?
Mi okozhatja,es mi lehet a bajom,kerem valaszoljon
Kérdező: mazsola Válaszok száma: 3 db Utolsó válasz:
Kedves Válasz adó Doktor úr/nő. Kérdésem:Az izom és azideg ingerület,parancsátvitel ideje hosszabb mint kellene. A beszédkifejezésem is lassult.Ha lehet,akkor a lehető legkevesebb mellékhatású gyógyszert ill.homeopátiás vagy táplátékgyógyítását hagyományos házilag alkalmazható hatékony gyógy módszert-megoldást szíveskedjék ajánlni részemre! 67 éves vagyok. Üdvözlettel;István
Tisztelt Doktor Úr( NŐ)! Meg oldást,hatékony gyógymódot kérek Önöktől A bizonytalan járásom és időnként egyensúly érzészavar ill. bizonytalanság érzés járás közben problémámra Rendesen mozgathatóak a láb izmok csak járáskor lassabban működnek az extensor és a flexor izmok. Szaladni sajnos nem tudok! Kissé le lassult a beszédintenzitásom,azonban a szellemi funkcióm aktív.Kérem Önöket hogy hatásos gyógyszert ill.jó gyógymógot tanácsoljanak nekem,akár homeopátiás vagy fitoterápia is legyen vagy más,lényeg az ÁLLAPOT JAVULÁS!
Köszönettel N.István