Tönkrement mindennapok kérdések és válaszok

Egy munkahelyi kudarccal indult a problémám, tavaly szeptemberben lemondtam vezető kinevezésemről. Ezt megelőzően 8 hónapig egy igazi kálváriát jártam be, Munkahelyi közvetlen vezetőm úgy gondolta, hogy nem velem szeretne együtt dolgozni, ezért \"rákényszerített\" a lemondásra. Mint azt elmondta, nem a munkámmal van a gondja, csak egyszerűen mással akar együtt dolgozni. A munkahelyi pszichoterror szinte minden mozzanatát megéltem, míg az intézményvezető elfogadta a lemondásom. Hónapokig a közvetlen vezetőm úgy viselkedett velem, hogy \"észrevegyem\", nemkívánatos vagyok a számára. Azt hittem, lemondásommal véget vetek annak az idegállapotnak, amiben hónapokig éltem, de nem így lett. Nem tudok túllépni a történteken, tönkrementek a mindennapjaim. Állandóan álmos vagyok, fáradt. A teherbírásom nagymértékben csökkent, a napi teendők elvégzése is gondot jelent. Sokat sírok, napi szinten \"elbújok\" még a családom elől is, hogy ne lássák. Állandóan nyomást érzek a hátamon, a mellkasomon, nem fájdalmat, hanem azt a stresszes félelmet, nyomasztó érzést. Vannak rosszabb időszakok, napok, olyankor az arcomon, nyakamon nagy, gennyes aknék alakulnak ki. A súlyfeleslegemtől nem tudok szabadulni, ennem kell, nincs akaraterőm a diétához, nem mennek le a plusz kilók, bármit is teszek. A gyerekeimmel való kapcsolatom is megváltozott, iszonyatosan erőssé vált bennem a kötődés. Éjszaka is átmegyek hozzájuk, hogy velük alhassak, felkelek többször is megnézni, megsimogatni őket, ezért ha hosszabb ideig alszom, akkor sem pihenek. Úgy érzem, nem akarom, hogy óvodába, iskolába menjenek, csak inkább velem legyenek itthon. A mindennapi elválás gondot okoz nekem. Próbálok tudatosan túllépni azon, ami történt, de nem tudok. Munkahelyet változtatni nincsen lehetőségem és most teljesen tehetetlen vagyok. Nem tudom, hogyan tovább, mit tegyek, hogy jobb legyen?