Orvosok.hu
Betegségek
Orvoskereső
Orvos válaszol
Szakember kereső
Szakember válaszol
Video-doktor

Nem foglalkoznak problémáival?
Nálunk több száz orvos, specialista közül választhat. Egyszerre kérdezhet több tucat orvostól, egészségügyi szakembertől azonnal.
Itt választ kap problémáira.

Nem találnak Önre a páciensek? 
Több Pácienst szeretne? Szerezzen több pénzt tudásával!
 Regisztráljon most díjmentesen, és ajándékba adunk Önnek egy 10.000 Ft értékű wellness hotel utalványt. 

Orvosok.hu Facebook
Orvosok.hu Youtube
 

Kezdőlap - Hírek - Társas magány – A kapcsolat börtönében (2.rész)
2015. március 26. 19:46

kapcsolat, társas magány, magány, egyedüllét, üresség

Társas magány – A kapcsolat börtönében (2.rész)
A társfüggőség lényege az „én”, az önálló identitás gyengesége. Társfüggő az, aki csak a másikhoz képest létezik, a másikkal való viszonya alapján értelmezi saját magát. Van ebből kiút?

Amikor az idilli kapcsolat meginog

A társas környezetben az ember jó képet akar fenntartani magáról, szeretné megélni, hogy minden rendben van. Ez részben a társadalmi nyomásnak is köszönhető, valamint annak is, hogy az egyén ezzel akarja saját pozitív önértékelését fenntartani. Felmerül a kérdés, hogy meddig fajulhat el az álszenteskedés? Mi a folyamat lényege, mi tartja fenn a kapcsolatot, kinek mit jelent az esetleges elszakadás, lezárás?

  • Kapcsolati konfliktus a kommunikációs csatornák egymás közötti befagyasztása

Komoly válságot tud okozni, így a felek tudattalanul félelmük uralma alá kerülnek. Nem beszélni az érzésekről, nem beszélni a bennük kialakult sérelmekről az olyan, mintha nem is lenne, ennek hátterében a tagadás, mint elhárító mechanizmus áll. Rövid távon a nyereség nagy, hiszen szembesítés nélkül a konfliktus elkerülhető, azonban később többszörösen üt vissza, akár úgy, hogy az egyik fél azt mondja: „elég, betelt a pohár”. Jól látszik, hogy a tagadásnak és az elfojtásnak funkciója van, azonban hangsúlyozni kell, hogy az elfojtás nem tudja eltüntetni teljesen a negatív érzéseket, a konfliktus okozta érzelmi zűrzavart. Csupán kizárja a tudatból, majd a tudattalanba száműzi. Időnként ezek az elfojtott tartalmak, sok esetben provokáló külső ingerek hatására újra aktivizálódnak, akár az álmokban is, de gyakran különböző neurotikus tünetekben megjelenhetnek. És már ki is alakul a párkapcsolati krízis, ami a folyamat utolsó állomása. Mindez azt tükrözi, hogy a két fél nem volt képes a múltbéli kapcsolati konfliktusait megoldani, kapcsolati mintájukat áthozzák a múltból, ezzel párhuzamosan jelen kapcsolatukban újabb és újabb megoldatlan helyzetet söpörnek a szőnyeg alá.

 

 

Az elfojtott érzelmek neurotikus tüneteket produkálhatnak.

Benne maradni az életem árán is

A társfüggőség lényege az „én”, az önálló identitás gyengesége. Társfüggő az, aki csak a másikhoz képest létezik, a másikkal való viszonya alapján értelmezi saját magát. Gyakran látni olyan kapcsolatot, ahol az illető – a külvilág számára érthetetlen módon – képtelen kilépni a számára nyilvánvalóan rossz, megterhelő, alapvető igényeit ki nem elégítő, sőt fenyegető kapcsolatból. A társfüggő egész lényét, érzéseit, szándékait, viselkedését, életvitelét egy másik ember és a kettejük viszonya határozza meg. Saját személyisége mintha el is tűnne a kapcsolatban: mindent azért tesz, hogy a másiknak megfeleljen. Sokszor inkább elviseli még a fizikai agressziót is. Ugyanakkor a saját szükségleteit egyre lejjebb és lejjebb adja. Nincs önálló élete, hobbija, általában minden idejét a másikkal igyekszik tölteni. Mindez oda vezet, hogy a kapcsolatban nem éli meg magát teljesnek, hiszen a félelem vezérli őt. Ezek a típusú emberek a kapcsolaton kívüli életet sokkal fenyegetőbbnek élik meg, mint esetleg a kapcsolatban elszenvedett nehézségeket. A magány, a félelem és a céltalanság bizony eluralkodhat, azonban nincs meg az a pszichés erő, hogy az illető változtasson. Az esetek többségében marad a magány, marad az álmodozás és ezzel együtt az ember életterének beszűkülése.

 

 

Vannak jelek! Az mindig informatív, ha azon kapja magát valaki, hogy partnerével nincs miről beszélgetnie, vagy a kommunikáció felszínessé, erőltetetté válik.


Jól illusztrálja mindezt az a kép, amikor esténként a férfi ül a számítógép előtt, a nő meg nézi a tévét, néha kérdez valami „egyszerűt”, majd a férje hümmög, bólogat, persze gondolatban ott sincs. A példából az látszik, hogy nem képesek egymással ténylegesen megosztani életüket. Sokan csak funkcionális szempontból működtetik házasságukat, belső lelki tartalom, valódi összetartozás nélkül. Ez lenne az ára az együttlétnek? Ez nem egyik napról a másikra alakul ki. Sok csalódás, meg nem értés, leintés előzi meg, mire az ember úgy dönt, hogy inkább nem szól, nem mondja el a véleményét.

A megszokás nagy úr

Gyakran előfordul, hogy évek óta megszokott „játszmákat” játszanak le a párok, szinte észrevétlenül. Az egyik elindít egy témát, amire a másik ugyanúgy reagál évek óta. Így a kapcsolat nem fejlődik, hanem megreked, majd eljutnak oda, hogy két ember él egymás mellett, közös célok nélkül. Szimbolikusan két házasság, két élet él párhuzamosan, egymástól függetlenül, néha közös „jelenetekkel”. Nem meglepő az sem, ha két magányos ember szövetkezik egymással, hiszen a társas magányban élők társadalmi megítélése jóval magasabb.

A társadalmi normák alapján kisebb vonzerővel rendelkezik egy egyedülálló ember, aki nem tud megfelelni az elvárásoknak. Ők megbélyegzésre számíthatnak, ami egy ördögi kör, hiszen az eleve gyenge önértékelésű ember, aki nem tud kapcsolatot létesíteni, egy újabb pofont kap. Itt jegyzem meg, hogy a szingli nők – mint jelenség is – nagy harcot vívnak, hogy ismerjék el őket, ami némiképp pozitív eredményt hozott, hiszen a megvető, negatív hozzáállás mára jelentősen csökkent. A házasság tehát önmagában nem mindig idilli, azzá kell tenni és fenn is kell tartani mindezt. A házasság börtönében élni semmivel se jobb, mint a szó eredeti értelmében. Pszichológusként tehát úgy vélem, hogy nem az a jó, ha valaki igába hajtja a fejét, és azt mondja: „nekem csak ez jutott”, hiszen ez nem más, mint egy mazochisztikus gondolkodásmód, hárítva ezzel önmaga felelősségét.

Utóhangok

Késő már a bánat… szokták viccesen mondani, azonban van olyan férfi, aki a válás közben vagy még a válás után is férfiasságát szeretné fitogtatni. Hogyan? Önös célokkal ellehetetleníteni a volt feleségét, minden eszközzel azon lenni, hogy a másiknak fájdalmat és bosszúságot okozzon. Akár még a gyereket, mint eszközt is felhasználni, a bosszúvágytól vezérelve. Azok a férfiak, akik így reagálnak, semmi mást nem tesznek, mint pánikszerűen próbálják menteni a menthetetlent. Ha egy nő rádöbben, sőt kilép a társas magány hálójából, nagy port tud kavarni. Az elhagyott férfi számára mindez bizony kasztrálással ér fel, vagyis azt éli meg, hogy csorba esett a férfiasságán, önbecsülésén. Ennek enyhítésére szolgál az a reakció, amikor az elhagyó feleséget akarja legyőzni, megszégyeníteni. A pszichodinamikája e romboló működésnek tehát a félelem és a megalázottság érzésének a csökkentése, továbbá a kontroll visszaszerzése, amit a nárcisztikus sérülés, jelen esetben az elhagyás tud kiváltani egy férfiban.

Forrás: patikamagazin.hu
Kapcsolódó betegségek
Megosztás

Tetszett? Hasznosnak találtad? Gyere nyomj egy "Like-ot",kommentáld és oszd meg ismerőseiddel, küldd tovább!


Flattr this

További hírek


Értesüljön elsők között az Önt érdeklő legfrissebb egészségügyi hírekről, cikkekről, betegségek gyógyítási lehetőségeiről!

E-mail cím:*
Név:*
Reklám

INFORMÁCIÓK
KERESŐK
KÖZÖSSÉG
PARTNEREINK
Tanar.hu

Google PageRank