Itt van mindjárt az írógépet sokat használó titkárnők, a távírászok és írók kezének ínhüvelygyulladása és hasonlóan a zenészek ujjait gyötrő zongoristagörcs. Mindezek az ülőhelyzetben végzett, intenzív, állandóan ismétlődő kézi munka következményeként alakultak ki. A hosszas, megerőltető tevékenység más testtájakon szintén panaszokat okozott. Így például a szobalányok térdének károsodása volt igen gyakori, ami a térdkalács előtti ízületi tok gyulladásával járt, és ez a térdelő helyzetben végzett állandó padlósúrolás miatt alakult ki. A szövőnők háti ágyéktáji fájdalma a kemény padon való hosszú üléstől keletkezett, ami gyakran gyulladást (bursitis) és tályogot is okozott.

A bányászkönyök úgy jött létre, hogy a bányamunkás egyik könyökére támaszkodott és a másik karjával dolgozott. Ismert a bányászlumbágó, mely az alacsony járatokban, görbült testtartásban végzett csákányozás következményeként jelentkezett.

E foglalkozási körben szintén gyakran fordult elő a bányászok szemrezgése (nystagmus), ami azért alakult ki, mert ők a munka közben is állandóan felfelé, az ácsolat tetejét nézték. Az ebben a betegségben szenvedők szeme akarattalan gyors mozgásokat végzett, és állapotuk az egyre gyorsuló szemmozgás miatt fokozatosan romlott.

Alattomos bányaféreg

Sajnos, a szénbányászok más betegségekkel is küszködtek, így az antrakózissal, amely a szénpor belélegzése miatt alakult ki. Ha e betegség nem volt súlyos, állandó hurutos köhögés jelentkezett. A parazita Ancylostoma duodenale bányaféreg vérszegénységgel járó betegséget okozott a bányászoknál, alagútfúróknál, de a téglavetőknél is felléphetett a féreg okozta anémia.

Keszonbetegségben szenvedtek az alagútfúrók, mert munkavégzésük feltételét csak a víz távol tartásával, sűrített levegő befúvása közben, állandó nyomás alatt lehetett biztosítani. A folyó alján vagy vizes talajban végzendő munkához is ilyen keszonokat alkalmaztak, a nagyméretű, henger alakú szerkezetek (búvárharang) felső része zárt volt, az alja pedig nyitott. Hasonló betegség a búvárparalízis, ami a végtagok paralitikus állapotát idézte elő, mert levegő került a véráramba.

A cserépedények kiégetése után, a felületről kefével eltávolított por belélegzése okozta a fazekasbetegséget (fazekas- asztma), ami tüdővizenyőt produkált. Nem jártak jól az üst- és kazánkészítők sem, akik hallása károsodott vagy akár dobhártyájuk be is szakadhatott az állandó kopácsolás zajától. Szemkárosodást szenvedtek a kemence sugárzó fényétől az üvegfúvók és a vasöntők. No de milyen közös betegség támadhatta meg a kalapkészítőket és a hőmérő-, barométer-készítő iparosokat? E foglalkozások reprezentásainak egészségét a higany károsította. A nyúlbőrt ugyanis higanynitráttal preparálták, a hőmérőket és barométereket viszont fémhigannyal töltötték. A higany és a higanyvegyületek gőzének belélegzése nyálfolyást, fogíny-fekélyesedést, reszketést és remegést okozott.

Pékmesterek viszketése

A bronzöntők hidegrázásának tünetcsoportja: rosszullét, torokirritáció, majd fejfájás, émelygés, izomfájdalmak és magas láz attól alakult ki, hogy a cink-rézötvözet olvadékát formába öntötték. Ilyenkor cink-oxidból álló sűrű füst képződött, és ennek belélegzése okozta e foglalkozási betegséget. A festőművészek kólikája a festékek használatából eredő ólommérgezés volt, ami a fogínyen kék színű szegéllyel jelentkezett, de egyben hasi fájdalmakkal, székrekedéssel és émelygéssel is járt. Pékmesterek viszketése volt a neve egy, a cukorpor által kiváltott ártalomnak. A fűszerkereskedésben dolgozók viszketését is cukor vagy mosószóda okozta.

A téglaégetők és kőművesek bőre viszont a mésztől viszketett, a malomkő pora a molnárok bőrét, a kőpor pedig a kőfaragók bőrét irritálta. A bármixer- és pincérkiütés a sör üledékétől és a borkőtől keletkezett, a fényképészek bőrét viszont a kemikáliák károsították. A dörzspapírkészítők smirglikiütést kaptak, de ismert a galvanizálók ekcémája, a kátránnyal dolgozók bőrkiütése és sok más dermatitis is.

A kéményseprők rákját, vagyis hererákot okoztak a koromban lévő rákkeltő anyagok, és ez eléggé elterjedt volt e foglalkozási körben. A betegséget kertészek rákjának is nevezték, mert akkoriban a kormot a kertekben műtrágyaként szétterítették. A here környezetében ugyanis a nedvesség következtében apró koromrészecskék gyűltek össze, és krónikus irritáló helyi hatásuk érvényesült. Hererák volt a takácsok foglalkozási betegsége is, amely a gyapotszövők között szintén elterjedt, és arra volt visszavezethető, hogy a szövőszék mozgó része ismétlődően a munkások olajjal átitatott ruházatát dörzsölte.

Elnémító templomok

A legtöbb életveszélyes betegség a textiliparban dolgozókat fenyegette. Ismert textilmunkás-betegség a lépfene (anthrax). Ezt a Bacillus anthracis okozta, ami a spórák belégzésével vagy a gyapjúból származó por lenyelésével jutott a szervezetbe, és tüdőgyulladást idézett elő. Bőrre kerülve a spórák rosszindulatú gennyes fekélyeket okoztak.

Még a templomi munka is ártalmas, a lelkészek torka megsínylette a prédikációkat, és előrehaladó folyamatban a torok idült gyulladása alakult ki, ami gátolta a hangadást. Hasonló betegség fenyegette az iskolai tanítókat és tanárokat, de a kiabálással portékáikat ajánló utcai árusokat is. Aki viszont a hadseregben szolgált, katonaszívet kaphatott. Ez a név az amerikai polgárháborúban a katonákon megfigyelt tünetcsoportot: a megerőltetéskor fellépő nehézlégzést, szívtáji fájdalmakat, erős szívdobogást, remegést, reszketést és kimerült állapotot jelentette. Hasonló tünetegyüttest az I. világháború katonáin is megfigyeltek.

Férfiátok a borotválkozás, csakhogy a borbélynál szakállmérgezést vagy gombás kiütést is lehetett kapni, ha az eszközöket, különösen az ecsetet nem csírátlanították és nem tartották tisztán.

Új kor, új ártalmak

De hagyjuk a munkát, és nézzük, milyen ártalom fenyeget szabadidőben. Az intenzíven sportolóknál teniszkönyök, golfkönyök alakul ki, az elsőnél a könyök külső, a golfozóknál pedig az ízület belső részén. Cigarettázáskor a dohányfüst dohányos torok tünetegyüttest vagy dohányos szívbetegséget (szklerózis) okoz, hogy csak az enyhébbek kerüljenek említésre. Szeszes ital? Ismeretes a ginivók májbetegsége (cirrózis), vagy bohém életmódnál a csavargók betegsége (tetvesség) is. De nem volt érdemes bűntettet elkövetni sem, mert a delikvens börtönlázat (tífuszt) kaphatott az akkori fogházak rossz higiéniás körülményei között.

Csak 1906-ban tették kötelezővé a munkáltatóknak, hogy a foglalkoztatottak egészségkárosodásának elkerülésére intézkedéseket tegyenek. Elsősorban az anthrax, az ólom-, higany-, foszfor- és arzénmérgezések, no meg a bányaféreg által okozott megbetegedés (ancylostomiasis) ellen kellett védekezni. Ma már az egészségre veszélyes anyagokkal végzett munkát szigorú rendelkezések szabályozzák, és a munkavédelmi eszközök és felszerelések megléte és használata is kötelező. Így számos foglalkozási betegség eltűnt, helyettük a számítógépek, pénztárgépek, tévék, mobiltelefonok, gépkocsik elterjedésével újak jelentkeznek.

A foglalkozási ártalmaktól való sokszor alaptalan félelem ma is él az emberekben. Mintegy húsz éve olvastam a Szabad Föld című lap levelezési rovatában a következőt: –Akkumulátorüzemben dolgozom, és kérdezem, hogy az ólom nem befolyásolja-e hátrányosan szexuális életemet?–

A sokat tapasztalt Buga doktor szellemesen válaszolt: –Bizonyára nem. Csak vigyázzon, rá ne ejtse!–

dr. Stájer Géza