A placebo (mely a latin „placere”- tetszeni szóból ered, annak jövő idejű, ragozott alakja) hatóanyag nélküli, semleges szer – lehet akár egy cukorral töltött kapszula is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs hatása. De vajon miért képes javítani egyes tüneteken? A leggyakrabban pszichológiai okokkal magyarázzák - például a beteg azt hiszi, hogy gyógyszer, és bízik benne -, de napjainkban ezt a kérdést igyekeznek tisztázni más módon is. Eszerint minden ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy szervezetében szintetizálja a gyógyszerek azon részét, melyre a szervezetének szüksége van (például az antibiotikumok, fájdalomcsillapítók, vérnyomáscsökkentők esetében). Egyes kutatók szerint a placebo úgy hat, hogy jelzést ad a szervezetnek a gyógyulásra. Persze fontos az is, hogy a beteg reménykedjen a kedvező eredményben...

Reális-e a gyógyító hatásról szóló vélekedés?

Igen, ezt többek közt egy amerikai fogorvos is bizonyította, aki placebót is adott a pácienseinek foghúzás után.  A betegek egy részének olyan fájdalomcsillapítót írt fel, mely blokkolja az endorfin receptorokat (jótékony hatású molekulák; az endorfin pedig agyi hormon, mely a közérzet javításában és a fájdalom csillapításában is szerepet játszik).  Másik részükkel placebót szedetett. Azok a páciensek, akik csak placebót kaptak, uralni tudták a fájdalmat. Azoknál pedig, akik mellette a fájdalomcsillapítót is kapták, a placebo-hatás nem működött. Az orvos kimutatta, hogy egy placebo szer képes stimulálni az endorfinok termelődését. További tanulmányok szerint a placebo például a Parkinson-kóros betegeknél a hiányzó dopamint termelő, az agyban lévő, ún. fekete mag szintjén hat, vagy a depresszióban szenvedőknél serkenteni tudja a csökkentett, ún. szerotoninergikus funkciókat.

Minden esetben működik?

Nem mindenki reagál a placebóra, és ha igen, a hatás nem azonos módon nyilvánul meg. Napjainkban genetikai kutatások folynak a legjobb placebo-válaszok azonosítására. Nevezetesen izoláltak egy gént, a COMT nevűt, mely megváltoztatná a paciensek placebóra adott válaszának mértékét. Mindamellett mindnyájan, különböző mértékben, de érzékenyek vagyunk a válaszadásra. Még a csecsemők, a háziállatok vagy a laboratóriumok kísérleti egerei is fogékonyak rá.

Ha a beteg tudja, hogy a „gyógyszere” placebo, akkor is hat?

Nemzetközi szintű kutatások keretében lezajlott vizsgálatok során fény derült arra, hogy - elsősorban szubjektív panaszok alapján diagnosztizált betegségeknél – a placebo-hatás akkor is érvényesült, bár változó mértékben, ha a páciensek tudtak arról, hogy hatóanyag nélküli tablettát is szednek. Idővel csökkentették a gyógyszer mennyiségét, és növelték a placebóét, ami hatékony terápiának bizonyult. Téves tehát az az elképzelés, hogy „be kell csapni” a beteget a placebo alkalmazásakor.

Milyen esetekben hatásos leginkább a placebo?

Elsősorban fájdalommal járó, idegműködési zavaron alapuló (funkcionális) betegségek, szénanátha, asztma, ekcéma, szemölcs, fekélyes megbetegedés, továbbá krónikus fáradtság esetén. Emellett más, súlyosabb kóroknál (pld. rákbetegség) is elérhető olykor javulás. Ezen esetekben a placebo-hatást, mint a testnek olyan képességét, hogy saját eszközeivel gyógyul, különösen értékelni kell.

Mi a nocebo-hatás?

Ha jót tehetünk a „semmivel”, akkor rosszat is. Amikor a nocebo-hatás (mely a latin „nocere” – ártani szóból ered) fellép, előfordul, hogy a beteg állapota nem javul, hanem rosszabbodik, és szemben a placebo-hatás jellemzőjével, a páciens kételkedik a terápia eredményességében.  Fenti példánknál maradva: az említett cukortabletta, gyógyszerként adva nem kívánatos tünetekkel is járhat (fejfájás, álmosság, émelygés, hányinger stb.). Egy köznapi hasonlattal élve, ez olyan elv, mint sokak szerint az antenna-reléállomásé: bajt okoz, noha semmilyen jelet nem bocsát ki. A nocebo-hatás egyúttal rávilágít félelmeinkre, és arra a képességünkre, hogy megbetegíthetjük saját magunkat.